1p
Az IMF-el történő új megállapodás hírére pozitívan reagáltak a piacok, a CDS-felár 576 bázispontra csökkent, a forint erősödésnek indult, a BUX pedig 3,83 százalékos emelkedéssel zárt.

Ma délután a Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentette, hogy a kormánynak a növekedés fokozására kell összpontosítania és ennek érdekében új megállapodást kötnek az IMF-el, a közleményből arra lehet következtetni, hogy ez készenléti hitelmegállapodás lesz. Részletek>>

A bejelentés hatására a tőzsde percek alatt 3 százalékos növekedéssel, a hazai fizetőeszköz pedig az euró előző árfolyamához képest 6 forintos erősödéssel reagált. Az EUR/HUF árfolyama jelenleg 306-os szint körül mozog. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 640,17 pontos, 3,83 százalékos emelkedéssel, 17.370,26 ponton zárt csütörtökön.

A hír hatására a magyar kormánykötvények nem teljesítővé válásának rizikójára köthető piaci biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) középárfolyama a 605,4 bázispontos előző záróról 576 bázispont környékére csökkent a csütörtöki késői londoni kereskedésben.

A Mol 1.100 forinttal, 6,36 százalékkal 18.400 forintra erősödött, 6,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 185 forinttal, 6,36 százalékkal 3.095 forintra nőtt, forgalmuk 12,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,20 százalékkal 506 forintra emelkedett, forgalma 884,2 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 265 forinttal, 0,73 százalékkal 36.130 forintra csökkent, a részvények forgalma 281,6 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 131 millió forintos forgalom mellett 300 forinttal, 1,62 százalékkal 18.800 forintra erősödött. A BUMIX 1.388,20 ponton zárt csütörtökön, ez 18,60 pontos, 1,36 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A gazdasági elemzők is pozitívumként értékelik a hírt, véleményük szerint a megállapodás hatására javulhat az ország kockázati megítélése, erősödhet a forint és javulhat a finanszírozhatóság is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40640 40400 40750 +0,67% 40630 40650 1 902 383 480 HUF 2026-06-09 10:16:29
MOL 3938 3918 3964 +0,05% 3930 3940 189 819 520 HUF 2026-06-09 10:16:17
MTELEKOM 2690 2654 2692 +1,51% 2688 2690 170 061 736 HUF 2026-06-09 10:16:10
RICHTER 12210 12110 12220 +0,58% 12210 12220 265 586 940 HUF 2026-06-09 10:15:40
OPUS 394 381 398 -1,75% 391 392 54 307 727 HUF 2026-06-09 10:12:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Így indult a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:22
A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:26
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:35
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Zárásra is sikerült lenyomnia Európát a BUX-nak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 17:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,44 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 133 710,40 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Megtolták a technológiai cégek az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:52
Az irányadó New York-i tőzsdeindexek emelkedéssel nyitották a hétfői kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Eddig verjük a német és a francia tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megsorozták a papírokat a pesti börzén hétfő délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:19
Csak a Mol maradt ki a szórásból.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj: 4000 dollárig zuhanhat az arany a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. június 8. 10:36
Noha az elmúlt időszakban sokszor tündökölt a legfényesebb nemesfém, az Arany Világtanács legfrissebb figyelmeztetése szerint hidegzuhany érheti a befektetőket. A technikai elemzések alapján gyülekeznek a sötét fellegek a ragyogó termék felett. Komolyabb eladási hullám is kibontakozhat az arany kurzusánál, ez pedig kritikus árszintekig nyomhatja le az árakat a piacon. Hol lehet a vége? Mit látnak a szakértők? Íme a válaszok.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj Nyugat-Európában, a BUX is lejtőre kerülhet?
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:33
Jelentős veszteségek nyitáskor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG