5p
Izgalmas félév volt az előző, a tavalyi brókerbotrány és svájcifrank-mizéria után konszolidálódott a magyar befektetési piac. A Brexit nyomán még sok a bizonytalanság, az Erste Befektetési Zrt. szakemberei óvatosságot ajánlanak, de a magyar eszközökkel szemben enyhén optimisták. Mit fognak venni a magyar kisbefektetők?

Az idén nem volt brókerbotrány, de volt Brexit, izgalmas félév volt – mondta el Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója (első képünkön) egy háttérbeszélgetésen. A tavalyi év nem volt viszontagságmentes, svájci frank, brókerbotrány, brókerbotrány utáni Beva-díjemelés követték egymást. Látszólag 2016 is viszontagságos évnek indult, de a legtöbb történet már tavaly lezáródott, ez az év itthon nyugalmasabbnak bizonyult. Bár a brókerbotrány-károsultak kálváriájának még ki tudja mikor lesz vége.

Az idei első félév jól sikerült a brókercég szempontjából, ez látszik a forgalom növekedésén és az abból elért bevételeken, nem tudunk panaszkodni – mondta Cselovszki. Fontos esemény az Erste-csoportnál a Citibank átvétele, bár ez elsősorban a bankot fogja érinteni, a brókercéget csak kisebb mértékben.

A fekete hattyú szürke volt

Az állam és az EBRD tulajdonrész-vásárlásáról azt tudom mondani, hogy ez egyfajta historikus eseménynek tekinthető, meglátjuk, mit tud ebből profitálni a bankcsoport, de nagyon markáns változásokra nem számítanék” – mondta a vezérigazgató.

Ami a Brexitet illeti, mindenkit mellbe vágott, a befektetők előzőleg optimisták voltak. Ám ebben két jó hír is van. Ez egy „látható fekete hattyú” volt, mindenki jó előre fel tudott készülni rá, nem voltak annyira váratlanok a hatások. A másik, hogy ennek kapcsán a Mifid II EU-s jogszabály bevezetését lehet, hogy újragondolják, erről szólnak is pletykák. Meglátjuk, megvalósul-e ez 2017 januárjától, mi lesz Párizs, Frankfurt és London, mint pénzügyi központok versenyének jövője – mondja Cselovszki.

Jöhetnek az új bevezetések

Üdvözítőnek tartjuk, ami a BÉT-tel történik, ez egy esély a magyar tőkepiacnak, az MNB mint új tulajdonos elkötelezettsége a magyar tőkepiac iránt olyan helyzetet teremthet, amilyen még nem volt soha. Minden egy kézben összpontosul, ami a piacfejlesztést megkönnyíti. Apró jelei már vannak, hogy ez eredményes lehet.

A kkv-k készülő platformja is egy izgalmas lehetőségnek tűnik, hogy erre érett-e a magyar piac, majd meglátjuk. A Waberer's tőzsdei bevezetésére mindenki nagyon számított, de sajnos más döntés született. Bízunk benne, hogy az ősz meghozza az áttörést, a Duna House és az Alteo kibocsátása megvalósul – mondta Cselovszki.

Skóciától Katalóniáig

Ami a Brexitet illeti, ha megvalósul, akkor is legalább másél-két éves folyamat lesz. A vezérigazgató szerint az az izgalmas kérdés, milyen egyéb politikai folyamatokat indít el, a skótok esetleges távozásától elkezdve Katalóniáig, vagy Észak-Olaszországig. Remélhetőleg ezekben a kérdésekben hatékonyabbak lesznek az európai politikusok, mint a brit népszavazás kapcsán voltak.

Ráner Géza

Ráner Géza ügyvezető igazgató szerint a volatilitás biztosan magas marad majd, és lesznek komoly reálgazdasági kihatásai is a Brexitnek. London híresen jól teljesítő régió volt, mintha Európa fővárosa lett volna, vonzotta az embereket, szépen felfutott az ingatlanpiaca. Mindig jönnek majd új kihívások, például a Bank of England már lépett egyszer, jöhetnek újabb intézkedései. A népszavazásnak lesznek másodlagos, harmadlagos, negyedleges hatásai, amelyek meglephetnek sokakat, és ez a volatilitást (az árfolyamok ingadozását) továbbra is magasan fogja tartani. Ez az értékpapír-kereskedőknek alapvetően jó.

Magyarország érdekesebbé vált

Cselovszki szerint a kelet-európai részvénypiacon is érdekes folyamatok zajlanak, „a lengyelek huszárosan próbálják a befektetőket elriasztani”, hasonló zajlik, mint nálunk pár évvel ezelőtt. Magyarországot lehetett kritizálni sok mindenért, de az utóbbi időben már tényleg jobban teljesített, sok minden jól sikerült, legalábbis rövid távon, ha a számokat nézzük. Ez valamiféle bizalmat, pozitív érdeklődést megalapoz az ország iránt. Magyarország hihetőbbé, elfogadhatóbbá, érdekesebbé vált, a befektetők kevésbé foglalkoznak az ország politikai megítélésével.

Az ügyfelek hamar elégnek

A Brexit előtt az Erste Befektetési Zrt. bizonyos pozíciókat, például devizapárokat nem engedélyezett a befektetőinek. A magyar közönség szerintük nincsen igazán felkészülve a devizakereskedésre, az ügyfelek hamar „elégnek” (elveszítik befektetett pénzüket – a szerk.). Ezért bizonyos pozíciókat korlátoztak, bizonyos letéti követelményeket megnöveltek, egyes befektetőket eltanácsoltak pozícióktól. Mindenki jól felkészülve várta, amit történt, nem is volt annyira nagy meglepetés – mondták el a menedzserek.

Most mit ajánlanának a befektetőknek? – kérdezték az újságírók, mire a válasz az volt, hogy óvatosságot. Még nem ismerjük a népszavazás és a brit kilépés összes folyományát, és addig mindenképpen érdemes mérsékletet tanúsítani. Ha történik valami, kielemezzük – mondják.

Szeretik a Richtert

Látnak már értékes, jó áron forgó részvényeket, de az időzítéssel várnának még. Például a magyar instrumentumokat, azon belül is főleg a Richtert kifejezetten szeretik. Az e heti Moody'd döntéssel kapcsolatban is enyhén optimisták.

A magyar befektetési piacon is sok kérdés van. Hogyan változik a hazai befektetői kultúra, mi lesz a nulla közeli kamatok alternatívája? Befektetési jegyek, vagy az Államkincstár által kínált állampapírok? Elképesztő összegek mentek az utóbbi időben a lakossági állampapírokba. Növekszik-e a magyar befektetési társadalom, vagy csak a gazdagok gazdagodnak tovább? Az Erste is ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Az utóbbi időben, először az intézményi befektetőknél, de már továbbgyűrűzve a magánebfektetőknél is, egyre nagyobb szerepet kapnak a befektetési ajánlások, tippek. Persze nem bármelyek, hanem azok, amelyek eredményt hoznak, megbízhatók, értékelhetők.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +2,47% 0 0 2 553 512 705 HUF 2024-03-28 16:59:41
MOL 2964 2938 2980 +1,03% 0 0 1 001 044 084 HUF 2024-03-28 16:59:55
MTELEKOM 891 890 900 +2,25% 0 0 172 297 419 HUF 2024-03-28 16:59:56
RICHTER 9335 9260 9375 +5,23% 0 0 1 700 356 275 HUF 2024-03-28 16:59:50
OPUS 402 397 403 +0,25% 402 403 52 008 052 HUF 2024-03-28 16:59:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG