4p
Európában pesszimisták voltak a tőzsdék, az USA-ban viszont egy jó makroadat felvidította a kedélyeket. Ismét gyengült a forint, majdnem elérte a 317 forintos határt is, az OTP és a Richter húzták le az indexet. Az USA tőzsdéi viszont emelkedéssel nyitottak egy jó makroadat nyomán.

 

Reggel a kínai tőzsdék szerény, másfél százalék körüli eséssel megúszták, ám az európai tőzsdéken borús volt a hangulat. A keddi kínai kamatvágás úgy látszik, csak ideig-óráig tudott optimizmust okozni, sokan úgy vélik, a fő cél elérésére, a kínai fogyasztás élénkítésére ez az eszköz nem alkalmas. Kitartanak a Kínával kapcsolatos kétségek, és Kína fontos felvevőpiaca az európai termékeknek – emlékeztetett rá a Handelsblatt.com.

 

Augusztusban egyébként hagyományosan alacsony szokott lenni a forgalom és sok befektető nyaral, vannak, akik szerint ez, a csekély számú ajánlat is megkönnyíti az árfolyamok elmozdulását. De a német tőzsdének az sem tett jót, hogy a Volkswagen csökkenő értékesítésről számolt be, főleg a kínai piacon, de Brazíliában és Oroszországban is. A német DAX és a francia CAC 1,4, az EuroStoxx 50 index 1,2 százalékkal esett.

Az OTP és a Richter húzták le a BUX-ot

A BUX index sem járt nagyon más utakon, de csak 0,9 százalékkal süllyedt, és a nap nagy részében ennél jobb pozícióban volt. A nap végére gyorsult be az OTP esése, 2,5 százalékkal 5316 forintig ment le. A Richter 1,7 százalékkal lett olcsóbb. A Mol viszont egy százalékkal 13 995 forintig erősödött, de volt 14 100-on is. Kissé javított a Telekom is.

További árfolyamok>>>>>>

A zloty jobban teljesített, mint a forint

A forint ismét gyengült, az euróárfolyam kora délután elérte a 316,7 forintot is, de estére 315,90-re esett vissza. Egyelőre nem tudni a forintgyengülésnek különösebb okát, sok más feltörekvő piaci devizával (rubel, török líra, brazil reál, maláj ringgit stb.) nagyon csúnyán elbántak az utóbbi időben, de a forint és a zloty elég jól tartották magukat.

Ma viszont a zlotyhoz képest is gyengült a fizetőeszközünk. Az euró/forintot egyébként ez a zóna többször megállította, július elején 317,80 forintról pattant vissza, tavaly szeptemberben pedig kevéssel 316 forint felett volt a csúcsa. Csak a januári svájcifrank-pánik idején szakította át ezt a gátat.

További árfolyamok>>>>>>

„Ezzel valójában megerősítést nyert a két hete tartó forintgyengülés, amely a 200 napos mozgóátlagról történő visszapattanás után indult. A következő ellenállás a közelben található 318 és 320-nál, amelyeket rövidtávon elérhet az árfolyam” – írja az Erste technikai elemzése is.

Az EKB lebeszélte az eurót

A dollár részben a kedvező amerikai makroadatok nyomán erősödött az euróhoz képest. Legalább olyan fontos lehetett azonban az is, hogy az EKB egyik vezetője utalást tett újabb könnyítésekre, ha a defláció elleni harc ezt megkívánja. Ez gyengítette az eurót, az euró/dollár 1,1550-ről 1,1400 környékére esett, így több mint egy százalékkal került lejjebb.

A nap nagy részében inkább tétovázó olaj a legújabb heti készletezési adatok után erősebben süllyedni kezdett, a WTI 38,60, a Brent 42,80 dollárig is leesett, de innét mindkettő magához tért kissé. Hatalmasat, négy százalékot zuhant az ezüst, az arany megúszta 1,5 százalékkal.

Nem pánikolnak a németek

A Handelsblatt a szokásos hétfői helyett most egy keddtől szerda délig tartó rendkívüli befektetői felmérést készített, ennek alapján a német kisbefektetők körében még koránt sincs pánik: sokkal többen készülnek részvényt vásárolni a következő hetekben, mint eladni. A keddi korrekciót, azaz heves emelkedést is csak kevesen akarták kiszállásra felhasználni.

A hasonló felmérések általában kontraindikátorok, azaz akkor várható fellendülés, amikor nagyon magas a pesszimisták aránya (ekkor ugyanis olyan kevés részvény van már a kisbefektetőknél, hogy kevés vételi megbízás is komoly emelkedést tud okozni.) Ennek alapján a lap szakértője úgy véli, még van tér lefelé, amíg a valódi pánik meg nem érkezik.

A főbb amerikai tőzsdeindexek a jó makroadat nyomán másfél százalékos pluszban is voltak, este hat előtt nem sokkal azonban 1,2 százalék körül tartottak.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG