2p
Annak ellenére, hogy az utóbbi öt évben felére estek a napelemárak, ennél kisebb ütemben bővülnek a napenergiás termelő egységek - közölte a napenergiás rendszerek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó High Six Team Kft. az MTI-vel.

 

A szakértők az árat ahhoz mérik, hogy a napelemtábla - a nap csúcs-sugárzásakor - mekkora villamos energiát termel. Ez 2007-ben 180 watt volt, ma a prémium minőségű napelemtáblák már 500 watt teljesítményt is képesek leadni óránként. A jelenlegi ár wattonként 1 euró a csúcs-minőségű termékeknél, de az olcsónak számító termékek már megvásárolható wattonként 40 euró centért is.

 

Európában 2011-ben 22 megawatt naperőművi kapacitást helyeztek üzembe, ez volt eddig a csúcs év. Az üzembe helyezett kapacitás ettől kezdve csökken: 2012-ben 17 ezer megawatt, 2013-ban pedig 11 ezer megawatt volt, és az előzetes adatok szerint tavaly is körülbelül ekkora új kapacitás lépett be. Az Európai Fotovoltikus Szövetség (EPIA) - akitől a korábbi adatok is származnak - 2018-ig tartó optimista becslése szerint éves átlagban 15 ezer megawatt új kapacitás megépítése várható, de ettől reálisabb az évi 10 ezer megawatt körüli érték.

Magyarországon tavaly 50 megawatt naperőművi kapacitást helyeztek üzembe. Idén - várhatóan - egy 16 és egy 90 megawattos erőmű lép üzembe. Ezt követően itt is visszaesés várható, de 2018-tól a becsült új kapacitás már elérheti az évi 80 megawattot.

A magyar éghajlati övezetben egy négyzetméter napelem tábla évi 1200 kilowattóra villanyáramot képes termelni. A mediterrán övezetben ez eléri az 1700 kilowattórát, míg a trópusokon 2200 kilowattórával lehet kalkulálni – írja az MTI.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 16790 16805 2 401 598 060 HUF 2024-03-28 16:37:59
MOL 2978 2938 2980 +1,99% 2976 2978 865 535 582 HUF 2024-03-28 16:39:52
MTELEKOM 899 890 900 +1,01% 895 899 144 482 696 HUF 2024-03-28 16:40:07
RICHTER 9340 9280 9375 +0,81% 9300 9340 1 474 728 285 HUF 2024-03-28 16:40:28
OPUS 399 397 403 -0,50% 399 399 13 600 296 HUF 2024-03-28 16:40:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG