4p
Az amerikai piacok sincsenek még a lufifújás stádiumában, ám ha az európai válságkezelés sikeres lesz, akkor az európai részvények kifejezetten jó befektetésnek bizonyulhatnak – hangzott el a Pioneer Alapkezelő sajtóreggelijén. A magyar tőzsdével változatlanul nem foglalkoznak külföldön, újdonság, hogy már Prágával, Varsóval sem.

Két modellt is láttunk az utóbbi tíz évben, amelyek a válságot hivatottak legyőzni, a japánok és az amerikaiak egyaránt monetáris élénkítéssel próbálkoznak – mondta Pálinkás Ervin, a Pioneer Alapkezelő részvényigazgatója. Ezek több dologban hasonlítanak egymáshoz, mint amennyiben eltérnek. Ezért is rendkívül fontos, mit tesz végül az európai jegybank, az EKB.

Üveges tótnak a hanyatt esés

Úgy kellett az orosz-ukrán konfliktus az egyébként is gondokkal küzdő Európának, mint üveges tótnak a hanyatt esés – mondta a szakember. A maláj repülőgép lelövésekor derült ki, hogy ez egy tartós konfliktus lesz, ettől kezdve és a piacok is reagáltak rá, amelyek korábban nem foglalkoztak vele sokat.

Ma a tőzsdei mozgások amplitúdója, amelyek az orosz-ukrán konfliktusra reagáltak, egyre csökkent. „Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a szomszédunkban lőnek” – hangzott el. A konfliktus azonban európai kilábalásnak csúnyán betette a kaput.

Birodalmak bukását okozhatja az infláció

A 2008-as GDP-szint elérése sem sikerült a legtöbb európai országban, kivéve például a német gazdaságot, amely igen szépen muzsikál – tette hozzá Pálinkás. Az igazi többsebességes gazdaságot leginkább az eltérő munkanélküliségi adatok mutatják. A válságra először főleg fiskális – költségvetési – élénkítéssel reagáltak, mint a közmunkaprogramok vagy a szó szerinti pénzosztás, ez azonban óriási adósságok felhalmozásához vezetett.

A történelem során sokszor hígították az aranypénzek értékét vagy bocsátottak ki aranypénz helyett rézpénzt, ám ez általában igen rossz véget ért, hiperinflációt, birodalmak bukását jelezte előre. A 2008-as válság utáni pénznyomtatás egyelőre nem okozott hasoló szakadékba rohanást – mondta Pálinkás.

Késleltetett reakciók Japánban

A japán gazdaságpolitika időről időre megpróbál gazdaságot élénkíteni, miközben az adósságszintjük már a GDP 200 százaléka felett van. Bármilyen kamatemelkedés azonnali csődöt okozna, az élénkítések rendszerint az államadósságot növelik és pénznyomtatással járnak.

Amikor 2003-ban Japánban bejelentették a gazdaságélénkítést, az hatalmas tőzsdei áremelkedést okozott, de egy idő után ez leállt, mert a reálgazdasági reakció, a vállalatok eredményének növekedése több negyedévet váratott magára. Amikor azután megérkeztek a jó eredmények, ismét részvényár-emelkedés indult. A 2013-ban kezdődött új élénkítés, az Abenomics hatása egyelőre várat magára, a legutóbbi GDP-adat nagy csalódás volt. Az élénkítés hatása lehet, hogy most is időben jelentősen elcsúszva jelentkezik majd.

A QE3 végre hatásos volt

Amerikában a QE3 a jelek szerint végre elhozta a nagy áttörést, a vállalati eredmények is emelkedtek, és stabilizálódtak a makromutatók is.  (A QE1 csak a részvényárak zuhanását tudta megállítani, a QE2 kezdetben okozott fordulatot, de az európai adósságválság ezt megállította.)

A monetáris politikai élénkítések Pálinkás Ervin szerint, ha kellően konzisztensek és tartósak, időt hagynak a jegybankoknak, hogy kivárják a folyamatok javulását. Az európai periféria-hozamokat az EKB segítségével tartják alacsony szinten, hiszen nem lehetne a GDP száz százalékára rúgó költségvetési hiányt évi nyolc százalékos kamatok mellett finanszírozni.

Nincsen még lufifújás, jöhet még emelkedés

A szakértő szerint az amerikai piacok sincsenek még a lufifújás stádiumában, ám ha az európai válságkezelés sikeres lesz, akkor az európai részvények kifejezetten jó befektetésnek bizonyulhatnak. Van igény, és van tér a további válságkezelő lépésekre Európában – teszi hozzá.

Nincs inflációs sokk a világban, így Magyarországon nemhogy nem kell kamatot emelni, de lehetséges, hogy még kamatcsökkentésre is lehetőség nyílik – mondta Pálinkás. A jegybank terve, hogy 2015 végéig kitart emellett a kamat mellett, a jelenlegi infláció és olajár közepette tarthatónak látszik.

Budapestet továbbra sem jegyzik

A közép-kelet-európai tőzsdék már teljesen kiestek a befektetők fókuszából, már nemcsak a magyar tőzsde, mint a korábbi években, hanem Prága, Varsó is. Nem reagál az Európával kapcsolatos jó hírekre, miközben a térség gazdasági mutatói jók.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG