6p
Elérkezett maga a születésnap, és egyben sorozatunk utolsó része: a 2008-as összeomlástól a máig tartó időszak. Megpróbálunk egy kicsit előre is nézni, mi várhat börzénkre, merre mutathat a fejlődés iránya. Csokorba szedjük negyed század legjobb befektetéseit is, és persze a veszteségekről sem feledkezünk meg.

A teljes összeomlás

2008 őszén világszerte olyan események történtek, amire a legtapasztaltabb befektetők sem számítottak. Maga Soros György is azt nyilatkozta, hogy ehhez hasonlót hosszú élete alatt sosem tapasztalt. A világ tőzsdéi pár nap alatt, azaz olyan ütemben estek a töredékükre, ahogy korábban soha, még 1929-ben sem. Utólag már jól látjuk, miért történt ez: miután kiderült, hogy a bank közt szét lett terítve az amerikai ingatlanlufi összes bukott hitele, és elkezdtek csődbe menni a bankok, hirtelen nem lehetett tudni, melyik marad életben.

Így 1-2 nap alatt az a helyzet alakult ki hogy bármely bankpapír fundamentálisan is értéktelen lehetett, legalábbis amíg kiderült, hogy nincs nála a mérgezett értékpapírokból. Ennek megfelelően az áruk is szinte 0-ig esett, ami minden más papírt magával rántott, egyrészt mert az alapoknak valahonnan készpénzhez kellett jutniuk, másrészt mert sokan attól féltek, hogy teljesen összeomlik a világgazdaság.

Az utolsó ingyenebéd

A kormányok, jegybankok végülis egész ügyesen kezelték a helyzetet, helyreállították a bizalmat, de a tőzsdék még 2009 márciusáig estek. Az OTP sem kerülte el sorsát: a törhetetlennek hitt 5700 forintos szint eleste után két nap alatt 3300-ig, majd pár hónap alatt 1240-ig zsugorodott össze, óriási befektetői buktákat okozva, akárcsak 10 évvel korábban, az orosz válság idején.

Az OTP azonban nem volt érintett, és ezt 2009 elejére már lehetett is sejteni, ezért a mértéktelen esésben már ésszerű volt a vétel. A közel ezer forintos ár tulajdonképpen már a csőd és a kényszerű állami segítségnyújtás árazása volt, miközben ezekről szó sem volt. Így aztán elérkezett az utolsó nagy ingyenebéd ideje: nyugodtan be lehetett zsákolni a papírból, de március elején lehetett már más papírt vagy akár BUX-ot is venni, miután a világ már heves emelkedésnek indult, csak mi maradtunk le még egy kicsit.

A jutalom gyorsan jött: hetek alatt a duplájukra emelkedett a Mol és az OTP, sőt az utóbbi a következő hónapokban megötszörözte magát, a 90-es évek legszebb napjait idézve. A világ megnyugodott, a jegybankok azonban nem: ők megtartották a hirtelen 0-ra levitt kamatokat, sőt még extra pénznyomtatási programokba is belefogtak, és gyakorlatilag ezt teszik máig is. Így érthető, hogy egy újabb, sokéves hossz következett, és a tőzsdék megdöntötték 2000-es és 2007-es rekordjaikat és azóta is csak emelkednek.

Lemaradás

Nem így a BÉT. A 2010-es kormányváltás után olyan gazdaságpolitika következett, amely a cégek egy részére extra terheket rakott, köztük a bankokra, távközlési szolgáltatókra. Így aztán a cégek nyereségtermelő képessége visszaesett ill. bizonytalan lett, ezért a befektetők elfordultak a magyar papíroktól. A BÉT így érthetően nem követte a világbeli hosszt, erőteljesen lemaradt, és ebből csak az idei évben pótolt be valamennyit. Miután ez rövid idő alatt zajlott le, szép pénzt kereshetett, aki részt vett benne. Az OTP majdnem duplázott (bár a korábbi tető elérhetetlennek tűnik), a Mol 40 százalékot emelkedett.

Ebben szerepet játszhatott az is, hogy sok év lemaradással a mi jegybankunk is úgy döntött, hogy nem kellenek nekünk a magas kamatok, és a 7 százalékos szintről mára vastagon 2 százalék alá csökkentette azt. Ez óhatatlanul megnövelte a részvényvásárlási kedvet.

Időközben azonban sok papír távozott a piacról: az olyan cégeket, melyekben van egy nagytulajdonos, és kicsi a közkézhányad, nincs értelme tőzsdén tartani. Ezek viszont nagy nyereséget hoztak azoknak, akik a felvásárlásra spekuláltak: általában sokkal magasabb lett a felvásárlási árfolyam, mint az előtte jellemző tőzsdei ár.

Globalizáció

A tőzsde forgalma és az aktívan forgó részvények száma visszaesett, és ez tartós folyamat. Azonban ezt nem elsősorban országspecifikus, gazdaságpolitikai tényezők okozzák, azok legfeljebb csak az árfolyamokban tükröződnek. A világ sokat változott 25 év alatt: a technikai fejlődés elsöpörte a tőzsdetermeket, a kiabáló, gesztikuláló brókereket, és a tőzsdék olyan számítógépes platformok lettek, melyeken kényelmesen elfér az egész emberiség és a számtalan kereskedési robot. Szinte bárki bármilyen részvényt vagy egyéb befektetési terméket megvehet bárhol a világon, a saját számítógépéről. A globalizáció kiteljesedett a tőkepiacokon.

Így a kis tőzsdék szerepe óhatatlanul csökken. A nemzetállami tőzsdék ugyanúgy egyre nehezebben üzemeltethetőek, mint a nemzeti légitársaságok. Persze nagyobb ország, nagyobb piac tőzsdéje jobban bírja a versenyt: a varsói tőzsde mégiscsak egy négyszer akkora ország részvénypiacát reprezentálja, mint a miénk.

Hogy ez a folyamat a jövőben milyen változást kényszerít ki, az még csak sejthető. Jó esély lehet arra, hogy akárcsak a légitársaságoknál, a tőzsdéknél is néhány kisebb összeolvadásából létrejöhet egy nagyobb, életképesebb, jól működő piac. Persze van egy ellentmondás, ami ezt kissé fékezi: míg a piacok, befektetések globalizálódnak, addig az egyes cégekre vonatkozó nemzetállami szabályozás még nem egységes. Így pl. egy nagyobb közép-európai börzén a befektetőknek a papírok elemzésekor még azt is figyelniük kéne, hogy az adott cég működésére melyik ország jogrendszere vonatkozik, és vannak-e a cégeket különösen sújtó tényezők.

Ami a lényeg: mennyit nyerhettünk?

Végül nézzük, mik voltak a 25 év legnagyobb nyereségei a börzén. Ha a hosszútávú befektetéseket nézzük, akkor a már említett OTP a nyerő, a befektetett pénz 50-szerezésével. A debütálás óta eltelt 20 évben a Richter 30-szorosára, a Mol 15-szörösére nőtt, ezek is igen kedvező értékek. Így elmondhatjuk, hogy a legnagyobb sikert nem az új vállalkozások, a startupok érték el, hanem az előző rendszer állami óriáscégei, miután tőzsdére kerültek.

Maga az index, bár az összetétel változása miatt nehezen értelmezhető a teljes 25 évre, a nyitó 1000 pontos értékről 20 ezer fölé nőtt. Voltak viszont gyorsan növekvő időszakok a BUX-ban: 96-97-ben ötszörözés, 2003-2007 közt háromszorozás, 2009-ben gyors duplázás.

Természetesen nagy bukások is voltak: a csődbe ment vagy teljesen elértéktelenedett papírokból igen sok akadt. Ez azonban nem szokatlan: mindig vannak cégek, akik nem bírják az iramot és tönkremennek, ezért sosem szabad egy befektetőnek feltétel nélkül bízni egy papírban, ha az kedvezőtlen jeleket mutat. Bizonyos veszteségnél határt kell húzni, és ez nemcsak a hazai papírokra, hanem a világ minden piacára érvényes.

A sorozat korábbi részei:

 

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG