3p
Korábban az európai, különösen a Kelet-Európai olajfogyasztás jórészt orosz importból származott, de az utóbbi időben ez változóban van. Sok az olaj, sok az eladó, és a vevők is szívesen csökkentik függőségüket. Most pedig jön Irán, alig várja, hogy ő is zúdítson az európai piacra.

Alternatíva a Közel-keleti olaj

A közelmúltban Szaúd-Arábia kezdett Lengyelországnak és Svédországnak nagyobb tételben olajat szállítani. Korábban az volt a nézet, hogy a kiépített csővezetéken sokkal egyszerűbb és olcsóbb az olaj szállítása, messziről hajón hozni macerás. Nos az olaj árának jelenetős esése után ez már úgy tűnik, nincs így, pláne hogy egy kis verseny is van, így a tankerekkel szállítóknál könnyen el lehet érni egy kis kedvezményt.

Eddig az alkupozíció még nem volt nagyon erős, de jövőre Irán már teljes gőzzel exportálhatja az olaját, és neki most fel kell építeni piacait, így jó esély van rá, hogy Európában is kedvező ajánlatokkal fog megjelenni. Ez viszont már kiélezheti a versenyt, és az oroszok is árcsökkentésre kényszerülhetnek.

Az oroszoknak kedvezőtlen

Oroszország olajexportjának 70 százaléka eddig Európába irányult, így egy kemény verseny a kontinensen kellemetlenül érintheti. Miután Oroszország költségvetési bevételeinek fele az olajból származik, az áresés már eddig is komoly fejfájást okozott (jóllehet erre készülve halmoztak fel óriási tartalékokat a magas olajár idején).

A Kelet-Európai olajfinomítók az orosz, Ural típusú olajra vannak beállítva. Szakértők szerint a szaúdi olaj eléggé eltér ettől, de az iráni már jóval közelebb áll hozzá, könnyebb átállni a feldolgozására. Ráadásul Szaúd-Arábiának nagy ázsiai vevői vannak, így túl nagy mennyiséget nem tud átirányítani új piacokra.

Irán a kapuk előtt

A szankciók bevezetése előtt Irán napi 600 ezer hordó olajat exportált Európába, kitermelésének 17 százalékát. Az olajügyekért felelő miniszterük azt nyilatkozta, hogy a piacot megpróbálják visszaszerezni, bármi áron. Vagyis jönnek a csábítóan olcsó iráni ajánlatok.

 

 

Egyelőre leginkább a déli országok olajvállalatai érdeklődnek, miután korábban főleg ők vásárolták az iráni olajat. A görög Hellenic Petroleum, melynek 3 finomítója napi 340 ezer hordó olajat tud feldolgozni, máris tárgyal az iráni állami olajvállalattal. Egy ugyancsak 3 finomítót, napi félmillió hordó kapacitással üzemeltető spanyol cég, a Cia Espanolade Petroleos SA, ugyancsak jelezte, hogy megfontolja az iráni vásárlást. Korábban a Hellenic olajigényének 30, a CEPSA igényeinek 15 százalékát fedezte iráni olajból. A szankciók életbeléptetése után ezt részben orosz olajból pótolták.

Az iráni kínálat megjelenése után az orosz eladóknak másfél dollár körüli diszkontot kell adniuk hordónként, és könnyen előfordulhat, hogy nem csak a dél-európai piacokon, hanem a kontinens többi részén is, miután mások is könnyen megfontolhatnák az Irántól való vásárlást.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG