2p
Nemsokára véglegesen is megtörténik a hatalomváltás az Egyesült Államok élén, a kongresszus már készülődik.

Az ezúttal már erősen republikánus többségű szenátus kedden ül össze azért, hogy visszaállítsa az Obamacare több kritikus pontját, valamint hogy visszacsináljon környezetvédelmi és pénzügyi szabályozásokat. Ez szép tervnek hangzik, csakhogy az ülésnek könnyen egy óriási vita lehet a vége Trump tervezett kabinettje miatt – írja a Reuters.

Bár Trump kampányában még a mélyen megosztott USA egyesítését ígérte, január 20-án úgy fogják beiktatni, hogy kevesebb, mint az amerikaiak fele gondolja úgy, hogy az elnök képes lenne kezelni egy nemzetközi krízist, a katonai beavatkozásokat ésszel elrendelni, valamint a korrupciót kézben tartani az állami hivatalokon belül.

Ráadásul az Obamacare felfüggesztéséhez kellenek a demokraták is, márpedig hétfőn az ellenzékbe került párt magasabb tisztviselői arra figyelmeztettek, hogy nem adják könnyen a jelenleg 13,8 millió embert érintő, szegényebbeket is támogató rendszert.

Obama szerdán találkozik a kongresszusi demokrata képviselőkkel stratégiai megbeszélésre, míg Trump alelnöke, Mike Pence a republikánusokkal teszi ugyanezt a Politico hírei szerint. A republikánusok egyébként egyelőre valószínűleg azt tervezik, hogy részben vonják vissza az Obamacare-t, azt is évekre felfüggesztve, hogy elkerüljék a nyílt csatát a demokratákkal.

Lesznek személyi viták bőven

A jelenleg a külügyi bizottság fontos tagjának számító John McCain szenátor már korábban sem rejtette véka alá a Putyin iránt érzett ellenszenvét (gyilkosnak és bűnözőnek nevezte), ezért nagyon komoly kérdésekre számíthat orosz kapcsolatairól Rex Tillerson, az Exxon Mobil korábbi vezérigazgatója, akit Trump külügyminiszternek jelölt.

A Demokrata Pártnak nem túl meglepő módon Jeff Sessions republikánus politikussal van gondja, akit Trump főállamügyésznek jelölt. Sessions ellenzi a bevándorlást, valamint többször is a rasszizmushoz erősen hajazó kijelentéseket tett. Emellett Steven Mnuchin sem fér bele Trump előzetes Wall Street ellenes mentalitásába, így a milliárdosba is biztosan bele fognak kötni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG