3p
Fegyelmezett gazdálkodással fenntartható a növekedés.

A Költségvetési Tanács (KT) megadja hozzájárulását a 2016-os költségvetés módosításának, valamint a 2017-es büdzsé zárószavazásához. A tanács reálisnak és megalapozottnak tartja az idei növekedési előrejelzést és azt, hogy az államadósság-mutató a GDP 71,9 százalékára csökken 2017 végére.

Van miből

A KT leszögezte, nem növelik az államadósság mértékét az idei, 2016-os költségvetést módosító törvényjavaslatban a központi költségvetés bevételi és kiadási főösszegének emelése, a bevételi előirányzatok növelését pedig az első öthavi adatok alapján megalapozottnak tartja.

Az indoklás szerint a 2016-os költségvetés módosítása nyomán a központi költségvetés bevételi és kiadási főösszege egyaránt 421,7-421,7 milliárd forinttal lesz nagyobb. A KT megalapozottnak tartotta a bevételi előirányzatok megemelését - az időarányos teljesítés és az év végéig várható gazdasági folyamatok alapján. Mint írták, az előirányzat-változtatások nullszaldósak, így a pénzforgalmi, valamint az uniós módszertan szerinti hiány nem változik.

Meglesz a várt növekedés

A tanács a 2016. évi költségvetési törvényben előre jelzett GDP-növekedés mértékét - negatív kockázatokat is azonosítva - teljesíthetőnek tartja, a gazdasági növekedés 2016. első negyedévi lassulását is figyelembe véve.

A KT megállapította, hogy megalapozott a 2017. december 31-i tervezett államadósság-mutatónak a törvényjavaslatban rögzített mértéke, az a Stabilitási törvény előírásainak megfelel, és összhangban van a törvényjavaslatban vázolt költségvetési folyamatokkal. Az államadósság-mutató csökken 2017-ben, így teljesül az alaptörvényben foglalt követelmény - írták.

A KT indoklása szerint a 2017-es költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott, az Országgyűlés által elfogadott módosítások - egyenlegükben - azonos összegben (56,4-56,4 milliárd forint) növelték a központi költségvetés bevételi és a kiadási főösszeget, így a központi alrendszer pénzforgalmi hiánya nem változott. Nem módosult az államháztartás uniós módszertan szerint számított hiánya sem.

Kifejtik, hogy miután az államadósság-mutató tervezett és várható csökkenése számottevően meghaladja a jogszabályban előírt mértéket, a tanács megítélése szerint összességében megfelelő tartalékok vannak a kockázatok ellensúlyozására.

Így alakul majd az államadósság

Az egységes költségvetési törvényjavaslatban a Stabilitási törvénynek megfelelően az államadósság-mutató a 2016 végére várható 73,5 százalékról 71,9 százalékra csökken. A tanács az államadósság-mutató csökkenését reálisnak és megalapozottnak, a várható makrogazdasági és költségvetési folyamatokkal összhangban lévőnek tartja.

Az adósságmutató csökkenésének mértéke a tervezetben szereplő 1,6 százalékpontnál alacsonyabb lehet (többek között a GDP-deflátor meglehetősen magasra becsült értéke miatt), de még elegendő tartalékot biztosít a kockázatok fedezésére - jegyezték meg. Kifejtették: az 1,6 százalékpontos tervezett csökkenés azt jelenti, hogy az államadósság-szabály teljesülhet előre nem látható kedvezőtlen hatások (például a gazdasági teljesítmény átmeneti lassulása, a migránsválság esetleges eszkalálódása miatt jelentkező többletkiadások, a geopolitikai feszültségek erősödése) esetén is.

A KT mindazonáltal az egyensúly fenntartása érdekében továbbra is a tervezéskor tapasztalt fegyelmezett gazdálkodás folytatását tartja indokoltnak - olvasható  az indoklásban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG