4p
Végre megtörtént, amire hónapok óta áhítozott a kontinens nagy része: az Európai Központi Bank az amerikai és a japán útra lépett, és fedezetlen pénzkibocsátásba kezdett. Megoszlanak a vélemények, hogy ez mennyire hasznos, de a forint máris profitált belőle.

Minden idők legnagyobb monetáris kísérletezése zajlik évek óta a világ főbb jegybankjainál. A 2008-as válság után egy elhúzódó növekedésmentes, recessziós időszak alakult ki (ami a nagy felfutások után természetes szokott lenni), de miután nem akart múlni, megoldást kezdtek keresni rá. Látván, mennyire nincs inflációs veszély, úgy döntöttek, hogy elbír a rendszer egy kis pénznyomtatást, az talán majd beindítja a gazdaságot. Először csak a kamatokat vitték le a lehető legalacsonyabbra (immár 6 éve), majd először Amerikában, majd Nagy-Britanniában és Japánban is úgy döntöttek, fedezetlen kötvényvásárlásokkal juttatnak pénzt a rendszerbe, hátha az a termelés és fogyasztás felfutását segíti.

Vegyes hatások

A hatások eddig vegyesek: Amerikában sikeresnek bizonyult, mivel a munkanélküliség lecsökkent, a gazdasági növekedés beindult. Japánban eddig nem látjuk az eredményt, de még nem telt el elég idő ahhoz, hogy a hatások jelentkezzenek. A pénzeső mechanizmusa egyébként nem egyszerű: kérdés, hogy akiktől a jegybank megveszi a vállalati-, és államkötvényeket, mit kezdenek a pénzzel. Optimális esetben bankok adják el az eszközöket, és a kapott pénzből biztató, növekedésképes vállalkozásokat hiteleznek. Ez lenne a cél, ez pörgetné fel a gazdaságot. Csakhogy egyáltalán nincs garancia, hogy ez így is történik. A leggyakoribb hatás az, hogy az eladott eszközök árából részvényeket vesznek, ami csak közvetetten segít a gazdaságnak, inkább lufit fúj a tőzsdéken. Ez, ha nem túl nagymértékű, nem feltétlenül baj, csak nem ez a program célja. Egy esetben lehet hasznos ilyenkor a megoldás: ha olyan cégek tőzsdére jövetelét segíti a pénz, amelyek nagy felfutás előtt állnak.

Európai dilemma

Ezeket a kockázatokat vállalták a jegybankok, mondván, amíg nincs inflációs veszély (márpedig nyoma sincs), addig nem lehet nagy baj a fedezetlen pénzből. Az eurózónában azonban más a helyzet. Sok ország, sok pénzügyminisztérium, sok költségvetés és egy nagy központi jegybank, rengeteg gonddal a nyakában. Ráadásul néhányan korábban már fedezetlenül szórták a közös pénzt (elsősorban Görögország és Ciprus). Érthető, hogy az EKB sokkal nehezebben szánta rá magát a pénzszórásra. Tulajdonképpen leginkább azért tette, mert olyan erős nyomás nehezedett rá a fél világ részéről, hogy nem mert ezzel szembemenni. Eközben azonban az északi tagállamok ágáltak ellene: a németek máris aggályaikat jelezték.

A dolog csak akkor fog működni, ha meg tudják oldani, hogy minden tagállam szigorú költségvetési fegyelmet tartson, az ingyenpénzt ne égesse el, ill. ne saját adósságának hízlalására használja. Ha ez megvalósul, a program sikeres is lehet, megindíthatja az európai növekedést. Ha nem, megunhatják az északiak, mindenekelőtt a németek a banánt, és akkor nagy veszély leselkedhet a közös fizetőeszközre.

Jól jön nekünk

Mindeközben úgy néz ki, rajtunk mindenképpen segít a dolog. Ha növekedés indulna Európában, az természetesen minket is húzna, de nem ez a fő hatás. Sokkal inkább az, ami korábban elképzelhetetlen volt: a forint vonzereje növekedni kezdett. Az euró óhatatlanul leértékelődik a pénzesőtől, a svájci frank iránti bizalmat az alpesi jegybank zúzta szét (részben célzatosan), a dollár már az egekbe ment, hozam pedig nincs benne. Mi maradt még? Itt a forint, és a magyar kötvényeken még mindig el lehet érni a legtöbb európai országénál egy kicsit jobb hozamot, fundamentumaink jók. Gazdaságpolitikai cikkcakkjaink pedig kevésbé aggasztják a befektetőket, miután azok a kötvénypiacot nem érintik. A hozaméhség pedig nagy, kezdenek beleszeretni a forintba. Az árfolyam száguld is: egy hét alatt, a svájci para óta közel 5 százalékot erősödött.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG