4p
Kínában három évtized után felhagynak az egy gyerek-politikával, és két gyermeket engedélyeznek a hatóságok – jelentette a Bloomberg. Hiába vannak 1,37 milliárdan, a lakosság csökkenése fenyeget, ami a gazdaság visszaesését okozhatja náluk, sőt áttételesen az egész világon. Kétmillióval több bébit szeretnének.
Fotó: CEphoto, Uwe Aranas / CC-BY-SA-3.0

Hát nincsenek még elegen? – kérdezheti a kevéssé tájékozott olvasó, ha arról hall, hogy Kínában három évtizednyi tilalom után egy helyett kettő gyermeket is szabadon lehet vállalni, minden párnak. A Bloomberg tudósítása szerint ez azért kell, hogy a gazdasági növekedést kisimítsa, lassabb, de egyenletesebb növekedést érjenek el.

A lépést egy négynapos pártrendezvényen határozták el Pekingben. A kínai lakosság száma ugyanis hiába magas, ha csökken. Az országot most szeretnék átalakítani exportorientált gazdaságról fogyasztás-orientáltra, amihez pedig fogyasztók kellenek.

Több ember=nagyobb növekedés

A gazdasági növekedés és a népességnövekedés közötti kapcsolat már régen bizonyított, ezért mondják azt a szakemberek, hogy Németországnak, Magyarországnak és számos más európai országnak bevándorlókra lenne szüksége. A csökkenő és elöregedő népesség alacsonyabb fizetőképes keresletet, illetve egyre kevesebb értékteremtő munkaerőt jelent.

A növekvő népesség, akár bevándorlásból, akár természetes szaporulatból jön, ösztönzi a növekedést. A migrációs hullám hatását a német gazdaságra évi 0,3-0,6 százalékra becsülték nemrég, évi egymillió körüli menekült mellett.

Már feszegették a kereteket

Például ha adósságcsökkentésre költik a németek a költségvetési többletet, az, rövid távon legalábbis, nem generál növekedést, ha menekültekre, az igen – írtuk nemrég. (Az integrációs problémák ettől még persze élnek, erről pedig itt írtunk.)

Kínára visszatérve, a szigorú kereteket már eddig is feszegették. Több mint 53 ezer pekingi házaspár kérvényezte, hogy második gyereket vállalhasson, miután tavaly februárban a fővárosban is lazítottak a korábbi születésszabályozási elveken – számolt be a kínai állami média szombaton az MTI szerint. Csaknem 48 ezer 400 pár meg is kapta az engedélyt, az anyák 57 százaléka 31 és 35 év közötti.

A jogosultak 40 százaléka akart még gyereket

Országosan fokozatosan, egy 2013 végén meghozott politikai döntés eredményeként vált lehetővé a második gyermek vállalása olyan házaspárok számára is, akiknek az esetében az egyik szülő egyedüli gyermek. Korábban ehhez mindkét szülőnek egykének kellett lennie. A nemzetiségiekre és vidékiekre akkor még más kedvezmények vonatkoztak, mint a fővárosiakra.

Hivatalos felmérés szerint a második gyerek vállalására jogosultaknak, vagyis becslések szerint országosan mintegy 11 millió házaspárnak körülbelül a 40 százaléka szándékozott élni a kínálkozó lehetőséggel. Az első fél év végéig havi átlagban 80 ezer pár nyújtott be kérelmet.

Felborult a nemek aránya

Az 1979-ben elindított "egykepolitikának" több kedvezőtlen következménye volt, nemcsak felgyorsult a társadalom elöregedése, hanem a férfiak javára vészesen felborult a nemek aránya is. A kínai demográfusok ugyanakkor azt állítják, hogy ha nem vezették volna be a családtervezést, akkor 2011-ig 400 millióval több gyermek született volna, jelentősen nagyobb terhet róva a környezetre és a gazdaságra – írta az MTI.

Kétmillió bébit akarnak

Hogy a két gyermek általános engedélyezése várhatóan hány új születést eredményez majd, arról még nem tudni. De a lépés nem teljesen váratlan, a Bloomberg szerint már régebben tervezték, de most felgyorsították a folyamatot. A kínai kommunista vezetés célja mintegy kétmillió új gyermek születése évente, de ezt az eddigi lazításokkal nem sikerült elérni.

Az „egykepolitika” nem minden esetben egy gyermeket jelentett eddig sem, lakóhelytől, a testvérek számáról, sőt etnikai hovatartozástól függött, hány gyereket lehetett vállalni – írta a Bloomberg.

Kína területe százszor, lakossága mintegy 140-szer nagyobb, mint Magyarországé. Évente kétmillió új gyermek náluk olyan, mintha Magyarországon évente 14 ezerrel több gyermek születne (lakosságarányosan). Magyarországon 2014-ben 91 510 gyermek született.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG