6p
Az automata, számítógép által irányított autók annyira a nyakunkon vannak, hogy Németországban már több kísérleti autópálya-szakaszt is átalakítanak a számukra. Ez a dugók és a balesetek számának csökkenését okozhatja. A városokban az autók számának csökkentése és kihasználtságának javítása okozhat majd nagy változásokat.
Araszoló autók az M7-es autópályán. MTI Fotó: Mihádák Zoltán

„Stau, Stau, Stau”, azaz dugó. Még ha nem is beszél valaki németül, ezt a szót könnyen megtanulja, ha német rádióadásokat hallgat az autópályán. Öt kilométer dugó, tíz kilométer dugó, gyakorlatilag mindennapos, mert szinte mindenkinek van autója, és tömegek kelnek útra egy-egy hétvégére, vagy ingáznak haza munka után.

Sok autós álma válhat valóra nemsokára az A9-es autópályán Nürnberg és München között, a dugómentes sztráda – írja az N24.de. A szakasz már szeptember óta hivatalosan digitális autópálya-tesztmezőnek számít, ahol az autógyártók kipróbálhatják automata és egymással hálózati kapcsolatban levő modelljeiket.

Nem traffipax, dugóradar

A pályán egyrészt villámgyors vezeték nélküli internetet szereltek fel, másrészt minden centiméterét egy digitális térképre tették. Ehhez radarok csatlakoznak majd, amelyeket meglévő táblatartókra és új oszlopokra fognak felszerelni. Az erről szóló szerződést a napokban írta alá a szövetségi közlekedési miniszter, a Siemens és az Infineon. Ezek az autók sebességéről, a forgalom nagyságáról gyűjtenek majd adatokat. (És nem traffipaxok lesznek, az egyes autók nem azonosíthatók, fogadkoznak legalábbis a politikusok.)

Egyéb adatokkal együtt, mint esetleges lerobbant autók, balesetek, szabálytalanul közlekedő sofőrök, ezeket az adatokat az intelligens járművek rendelkezésére bocsátják. Így ezek tudni fogják, lassítaniuk kell-e a dugók elkerülése érdekében. Szükség esetén megengedhetik nekik a leállósáv ideiglenes használatát.

Kétszáz méterenként érzékelő lesz

Mindez egyelőre kísérleti stádiumban van, mert kevés autó tudja az adatokat fogadni, és az autópálya érzékelőit is sűrűbben, állítólag 200 méterenként kellene felszerelni. A tervek mindenesetre nagyra törőek, a jövőben a teljes német autópálya-hálózatot hasonlóképp szerelnék fel.

Egy másik jelentés szerint az Alsó-Szászországi kormányzat az A2 és A7 jelű autópályákon is kiépítene egy teszt-körgyűrűt (a Braunschweig, Hannover, Salzgitter közötti térségben) automata autókhoz. A technológiától azt várják, hogy számos dugót és balesetet előz majd meg. Az autók például figyelmeztetést kaphatnak, ha előttük, a kanyar mögött valamilyen akadály bukkan elő.

Sok emberhalál megelőzhető lenne

Kell-e az automata autóknak etikai kérdésekkel foglalkozniuk? Ha csak két választásuk van, egy kisgyereket vagy egy nagymamát gázolnának-e el? – feszegeti a kérdést a Heise.de. Tavaly Európában 26 ezer halott és 135 ezer súlyos sérült maradt az utakon, az automatizálástól főleg a balesetek számának jelentős csökkenését várják. (A legtöbb baleset emberi hiba következménye.)

Az automata rendszerek fel tudják ismerni és ki tudják kerülni a kerékpárost vagy a gyalogost, de nem minden szituációban. Ha például két parkoló busz közül lép ki valaki, semmilyen radar nem hatásos. Most azon dolgoznak, hogy még az ilyen személyeket is ki tudják szúrni, például a telefonjuk jelzései alapján, vagy a többi közeli autó kameráinak adataiból. Nullára azonban várhatóan nem lehet majd a balesetek számár csökkenteni, csak minimalizálni a következményeket.

Ember embernek farkasa

A Heise.de szerint a címben feltett kérdésre, hogy a nagymama vagy a gyermek élete-e a fontosabb, az emberi sofőrök sem adnak etikus válaszokat. Ez abból is látszik, hogy bajba jutott kisrepülők rendszeresen szállnak le autópályákon, utakon, súlyos baleseteket okozva vagy másokat veszélyeztetve, mert a vezetőknek a saját biztonságuk fontosabb, mint másoké. (Különben leszállhatnának mezőn vagy vízen is.)

Pedig ezekben az esetekben általában van idő mérlegelni, sokszor több perc is, nem másodpercek döntenek. Egy másik példa azon öngyilkosoké, akik tettükkel balesetet okoznak, sőt másokat szándékosan rántanak magukkal a halálba. (Extrém esete ennek a Germanwings 2015-ös katasztrófája.)

Ha automata, akkor kevesebb kell?

Sokkal hétköznapibb példa mások értelmetlen veszélyeztetésére a notórius gyorshajtóké, akik a balesetek közel harmadát okozzák. Az viszont szinte sohasem fordul elő, hogy valaki mások megmentése érdekében feláldozza magát – például inkább a szakadékba kormányoz, mintsem elüssön egy felbukkanó kerékpáros-csapatot.

Az automata vezérlésű autók azáltal is jelentősen növelhetnék a biztonságot, hogy egyben egyfajta taxikká is válnának: az autó-megosztó szolgáltatások segítségével a kihasználtságuk jelentősen nőhetne. Kevesebb autó közlekedne és nem állna annyi jármű az út szélén, miközben növelni lehetne az egy autóban ülők átlagos számát (jelenleg Németországban 1,3 fő).

Na de mi lesz akkor a nagymamával?

Így kevesebb lenne a dugó, csökkenhetne a járművek maximális sebessége, az ütközések ereje. Dugók nélkül a 30 kilométer/órás megengedett sebességű járművek is gyorsabban célba érhetnek a városokban. Az utas pedig sok időt nyerne azzal, hogy az autóban olvashat, számítógépén dolgozhat vagy aludhat is.

A robotikai szakértő szerint a nagymama és a gyermek dilemmája rendkívül ritka, a jogosítvány megszerzéséhez szükséges kérdések között sem fordul elő. Az új, fejlődő technikával azonban a gyalogosok 99 százaléka felderíthető.

Taposs a fékre, ne siránkozz

A járművektől egyelőre nem várható el, hogy a másodperc tört része alatt a gyalogoson kívül annak korát és várható élettartamát is kielemezze. Ráadásul alkotmányossági aggályokat is felvet, legalábbis Németországban, hogy az emberéleteket mérlegre tegyék, valamelyiket önkényesen előnyben részesítsék.

Óránként 30 kilométeres utazósebességnél, ahol 4,5 méter a féktávolság, és a kocsi szenzorainak 100 méteres hatótávolsága mellett igencsak fürge nagymamának kell lennie, hogy az említett dilemmát okozza, amihez még egy hasonlóan fürge gyermek is szükséges. Ekkor viszont egyszerűbb a fékbe taposni, mint dilemmázni. Az autópályákon meg ritkán szaladgálnak nagymamák és gyerekek – írja a lap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG