3p
Alig néhány munkavállaló számíthat béren kívüli juttatásra.

A kkv-k közel kétharmada nem tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit – derül ki a K&H kkv bizalmi index adataiból. Az adótörvények változása következtében a vállalkozások már most elkezdték újragondolni cafeteria rendszerüket: a pénzbeli jutalom máris a harmadik helyre lépett elő a juttatások között, amelyet az étkezési hozzájárulás és a közlekedési költségtérítés előz meg.

Bérek kívüli juttatást tervező kkv-k arány (százalék)

A következő egy évben nagyítóval kell majd keresni a béren kívüli juttatást nyújtó vállalkozásokat. Az év eleji átmeneti javulás után ugyanis tovább folytatódik a csökkenő trend, amellyel újabb mélypontot ért el a cafeteriát tervező cégek aránya. Az új cafeteria rendszer tervének bejelentésekor készült felmérés eredménye szerint a következő egy évben a kkv-k mindössze harmada kalkulál a béren kívüli juttatások valamelyik formájával, ami az elmúlt tizenkét év legalacsonyabb aránya.

„Az adótörvények módosítása következtében a vállalkozások már most elkezdték újragondolni cafeteria rendszerüket. Ezt mutatja, hogy bár továbbra is első helyen az Erzsébet-utalvány, ezt követően pedig a munkába járás költségeinek térítése áll, de mindkét elem népszerűsége jelentősen visszaesett (25%-ról 18%-ra és 18%-ról 10%-ra), a pénzbeli jutalom azonban a harmadik helyre lépett elő a juttatások között. Ez egybevág a jövő évi adóváltozásokkal, amely szerint évi 100 ezer forintot lehet majd nyújtani a munkavállalónak kedvező adóteherrel, miközben az Erzsébet-utalvány és a közlekedési hozzájárulás kikerül a béren kívüli juttatások köréből” – mondta eKovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

A szakértő szerint a közlekedési költségtérítés népszerűsége gyakorlatilag 8 éve folyamatosan csökken, 2017-től ráadásul az e körbe tartozó helyi utazási bérlet már nem minősül béren kívüli juttatásnak – csakúgy, mint az Erzsébet-utalvány–, hanem az ún. egyes meghatározott juttatások körébe fog tartozni, 49,98 százalékos közteherrel. Az üzemanyag-támogatás azonban továbbra is béren kívüli juttatás marad, mértéke jövőre 9-ről 15 forintra emelkedik kilométerenként.

Bérek kívüli juttatást tervező kkv-k arány (százalék)

A méret a lényeg?

A különböző méretű cégek általában igen eltérő arányban alkalmaznak cafeteriát, most azonban viszonylag egységes képet mutat a szektor. A mikrovállalkozások harmada, a kis-és középvállalkozások 40 százaléka kalkulál béren kívüli juttatással. Régiós szinten viszont jelentős eltérés figyelhető meg: Nyugat-Dunántúlon a legkedvezőbb a helyzet, itt a cégek több mint fele (53%) tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit.

Ezzel szemben a fővárosban és Pest megyében dolgozók ennél jóval alacsonyabb arányban számíthatnak ilyen jellegű bérkiegészítésre. Szektorok szerinti bontásban csupán az ipari, építőipari cégek számolnak az átlagnál magasabb arányban (45%) cafeteriával.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG