5p
Jelentősen, 4,8 százalékkal nőtt a lakosság jövedelme tavaly a KSH szerint negatív infláció mellett, az általános elégedettség viszont a 2013-as szinten maradt. A kisebb településeken egyre rosszabbul érzik magukat, a nagyobb városokban jobban. Amit megspóroltunk a rezsin, annak egy részét elvitték a különadóztatott hírközléssel kapcsolatos kiadások.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Javult a magyar háztartások jövedelmi helyzete tavaly, az egy főre jutó éves átlagos bruttó jövedelem 3,8 százalékkal, a nettó 4,8 százalékkal emelkedett, ami öt százalékos reáljövedelem emelkedést jelentett – ismertette egy egységes uniós módszertan szerint készült kutatás eredményeit a KSH. Az egy főre jutó éves bruttó jövedelem átlagosan 1 millió 373 ezer forintra, a nettó 1 millió 100 ezer forintra nőtt, miközben a fogyasztói árak 0,2 százalékkal csökkentek.

A fogyasztás is nőtt, az egy főre jutó összes személyes célú kiadás reálértéken 4,4 százalékkal 908 ezer forintra emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, és megközelítette a válság 2008-as kirobbanásakor mért szintet – tudósított az MTI. A három legnagyobb fogyasztási tétel az élelmiszerek és alkoholos italok átlagosan évi 210 ezer forinttal, a lakásfenntartás és háztartási energia 209 ezer, valamint a közlekedés és szállítás 114 ezer forinttal.

Megélhetési szint alatt az átlagjövedelem

A számokból arra lehet következtetni, hogy a lakosság a rezsiköltségből származó megtakarítást az eddig elhalasztott egyéb szükségleteinek kielégítésére költötte. Legjobban a hírközlési kiadások nőttek, fejenként évi 10 ezer forinttal – írják. (Vagyis amit megspóroltunk az energián, annak egy részét visszaszedték tőlünk telefonadón és más távközlési adókon – a szerk.)

(Forrás: KSH)

Tavaly az átlagos megélhetéshez a magyar háztartások fejenként havi nettó 114 ezer forintot tartottak szükségesnek, míg a nagyon jó megélhetéshez havi 210 ezer forintot jelöltek meg. Ehhez képest az említett évi 1,1 milliós nettó átlagjövedelem havi 91 700 forint volt csak, nem csoda, ha a lakosság lényegében elégedetlen.

Nem vagyunk valami elégedettek

A „szubjektív jóllét vizsgálata” ugyanis megmutatja, hogy az emberek hogyan érzik magukat. Az élettel való elégedettségre adott válaszok átlagértéke 2015-ben – 0–10-es skálán mérve – 6,1 pont volt, ami lényegében megegyezik a 2013. évivel. A fiatal felnőttek körében a legmagasabb, ami a 45–54 éves korcsoportig az életkor előrehaladtával jelentősen csökken.

A nagyobb városokban élők elégedettsége a 2013-ban is magas 6,3 pontos átlagértékről 6,4 pontra változott. A községekben élők esetén ugyanakkor a 2013-ban mért legalacsonyabb átlagérték tovább csökkent, 2015-ben 5,9 pontra.

Veszélyben a gyermekek

A lakosság biztonságérzete viszont nőtt 2013-hoz képest Magyarországon, a válaszadók 74 százaléka számolt be arról, hogy biztonságban érzi magát sötétedés után az utcán, ami a két évvel korábbihoz képest közel 10 százalékpontos javulás.

Tavaly a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya 28,2 százalék volt, ami 3,6 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A legveszélyeztetettebb társadalmi csoportok a gyermekek és a fiatalkorúak, az egyszülős családok, a munkanélküliek és a roma származásúak.

Nem szegény, de közel áll hozzá

Az éves szegénységi küszöb 844 ezer forint volt, a teljes népesség 14,9 százaléka, azaz 1 millió 450 ezer fő élt ennél kevesebb jövedelemből éves szinten. Ez 2013-hoz képest minimális, 0,1 százalékpontos csökkenés, azaz megállt a korábbi évek növekedési trendje.

(Ez is magyarázza a lakosság viszonylagos elégedetlenségét, hiszen az átlagos nettó jövedelem, 1,1 millió forint/év csak 30 százalékkal van a szegénységi küszöb felett. Vagyis akárhogy is csűrjük-csavarjuk, sokan szegények vagy közel állnak hozzá. Erre utalnak azok a felmérések is, amelyek szerint a lakosság nagyobb részének nincsenek érdemleges megtakarításai és bajba kerülnének, ha rendkívüli kiadások lépnének fel – a szerk.)

A KSH szerint mégis jól állunk

A népesség 19,4 százalékát, 1 millió 880 ezer főt érintett a súlyos anyagi depriváció, ami 4,6 százalékpontos csökkenés az előző évhez képest, és 7,1 százalék, 690 ezer fő élt nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban.

A KSH szerint az uniós tagállamokhoz viszonyítva Magyarország a tartós jövedelmi szegénységi arány tekintetében az átlagnál kedvezőbb helyzetben van, a tartós és relatív jövedelmi szegénységi arány viszonyszáma szerint pedig megközelíti az átlagot.

Hurrá, elértük 2006-ot

Annak a veszélynek, hogy tartósan a szegénységi küszöb alatt ragadnak, leginkább a gyermekeiket egyedül nevelők, a fiatalok, valamint a pályakezdő vagy alapfokú iskolai végzettséggel rendelkező háztartások vannak kitéve a leginkább.

Nemrég írtunk arról, hogy a KSH egyik idősora szerint 2014-ben rosszabbul éltünk, mint tíz éve, mert a reáljövedelem és a fogyasztás még mindig a 2004-es szint alatt volt. A KSH új ábráján – egy másik módszertannal készült adatsorral – viszont már az látszik, hogy tavaly először meghaladta a nettó reáljövedelem az eddigi rekordévet, a 2006-ost. (Lásd fentebb az  első grafikont.)

Stagnáló-csökkenő egyenlőtlenség

A napokban arról is írtunk, hogy a magyarországi jövedelmi egyenlőtlenségek nem különösebben kirívóak. (A legmagasabb jövedelmű és a legalacsonyabb jövedelmű 20 százalék jövedelme között 4,3-szeres a különbség.) A KSH tanulmánya szerint az egyik erre vonatkozó mutató szerint stagnált, egy másik szerint kissé csökkent a jövedelmek közötti különbség. (Lásd a következő ábrát.) Így is az EU átlaga alattiak nálunk az egyenlőtlenségek – ha az adatoknak hinni lehet, mert itt a feketegazdaság, adóelkerülés, offshore nagy torzulásokat okozhat.

(Forrás: KSH)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Sokan megtalálták a tutit a befektetési alapokban
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 13:40
Ezt jelzi, hogy rengeteg pénzt raktak oda.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - Teljes az országos döntő mezőnye
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 12:59
Csongrád-Csanád, Baranya, és Zala vármegyei, budapesti, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei valamint Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei gimnáziumi csapatokkal lett teljes a döntős mezőny.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! Újabb hat csapat jutott be a döntőbe
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 16:26
Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyei csapatok küzdelmével folytatódott a pénzügyi verseny.
Személyes pénzügyek Mellbevágó adat, a nyugdíjasok több pénzt hoznak az államkasszának, mint amennyit kapnak
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 10:01
Karácsony Mihály a Nyugdíjas Parlament elnöke hosszas kutatómunka és számítások után bátran vállalja azt az állítását, miszerint a nyugdíjszaldó pozitív a költségvetés számára. A nyugdíjasok tehát nem anyagi terhet jelentenek az államnak, hanem bevételt hoznak. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Süle-Szigeti Bulcsúval és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Csongrád-Csanád, Baranya, és Zala vármegyei, budapesti, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei valamint a Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 2. nap
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - Hat csapat már bemasírozott a döntőbe
Privátbankár.hu | 2024. április 4. 16:41
A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny második fordulójának első versenynapján Veszprém és Tolna, Vas és Fejér valamint Pest vármegye csapatai vehettek részt.
Személyes pénzügyek Húszból csak egy pénzügyi guru tudja, mit beszél?
Eidenpenz József | 2024. április 2. 05:41
Nagyon sok kisbefektető, megtakarító az internetről, közösségi médiából, influenszerektől próbál tájékozódni a pénzügyekről. Ám kutatások szerint ezek túlnyomó része nem ért ahhoz, amit csinál. Ráadásul ez még a jobbik eset, mások ugyanis még manipulálhatják is a követőiket, ami károkat okozhat. A szakértők szabályozást sürgetnek a kontárok és csalók kiszűrésére. Hogyan ismerhetjük fel a rossz influenszereket?
Személyes pénzügyek Ki mit hoz be? Ki mit visz ki? Árverésre ment a whisk(e)y
Kenessei András | 2024. március 29. 14:07
A világ egyik legismertebb árverezőháza izgalmas aukción vitte kalapács alá a Föld egyik legismertebb égetett szeszfajtáját, amelynek erőteljes angolszász, pontosabban kelta utódnépi kötődése van. Az árverés, a várakozásokat beváltva, nagy sikerrel zárult.
Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG