2p
Szijjártó Péter szerint a terrorszervezetek erősödő globális hálózata jelenti a legnagyobb kockázatot most a világon.
Fotó: MTI/ Soós Lajos

A külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés ülésszakának kedden kezdődött kétnapos vitáján tett felszólalását felidézve kiemelte: Európa biztonsági helyzete az elmúlt időben sokat romlott, a terrorfenyegetettség kézzelfogható jeleit is megtapasztalhatták az európaiak. Ezt a veszélyt gyakran az Iszlám Államra egyszerűsítik le, de sok más, komoly terrorszervezet is fenyegeti a világot.

Szijjártó szerint éppen ezért az ENSZ-nek is fő célként azt kellene kitűzni, hogy a nemzetközi terrorszervezetek hálózatával szembeni fellépés hatékonyabb legyen mind a megelőzés, mind a béketeremetés, békefenntartás tekintetében.

A szükséges reformokról pedig azért időszerű most beszélni, mert a világszervezet élére hamarosan új főtitkár kerül, aki már megvalósíthatja a reformokat – mondta a politikus.

Támogatni kell a befogadóországokat

Az ENSZ-közgyűlés napirendjén hangsúlyosan szerepelt a bevándorlási válság azért is, mert Európa déli-délkeleti szomszédságában a biztonsági helyzet továbbra is meglehetősen törékeny, 30-35 millió olyan ember van Európa közvetlen vagy közvetett szomszédságában, aki élethelyzeténél fogva könnyen dönthet úgy, hogy elindul, és ha ezt megteszi, akkor Európa felé veszi az irányt, még tovább rontva az itteni biztonsági helyzetet.

Ezért kell segíteni az olyan országoknak, ahol több millió menekült van, így Törökország mellett Jordániának, Libanonnak és az iraki kurd régiónak, mivel ha ezek az országok nem tudják ellátni a menekülteket, veszélybe kerülhet a stabilitásuk, és az ott tartózkodó menekültek megindulhatnak Európa felé – mondta Szijjártó.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG