4p
Európa érdeke, hogy keleti és nyugati fele konstruktívan és kulturáltan tudjon egymással együttműködni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek Moszkvában adott nyilatkozatában, miután több európai uniós kollégájával együtt részt vett a győzelem napi megemlékezésen.
Szovjet katonák sírjai a Debreceni Köztemetőben. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A miniszter hozzátette, a történelem is arra tanít bennünket, hogy Európa csak akkor lehet erős és biztonságos hely, ha a kontinens keleti és nyugati része kulturáltan, pragmatikusan, és egymást tisztelve együtt tud működni. Ehhez természetesen az kell, hogy az ukrajnai háború minél előbb békésen megoldódjon, így a minszki megállapodásokban rögzített pontokat mindenki betartsa.

A program

Szijjártó Péter pénteken 15 ország külügyminisztereinek moszkvai találkozóján, majd szombaton a győzelem napi megemlékezések keretében a Sándor-kertben rendezett koszorúzási ünnepségen és a Kremlben tartott állami fogadáson vett részt. Ugyanígy tett Milos Zeman cseh államfő és Robert Fico szlovák miniszterelnök is.

Nagyon fontos ünnep ez az oroszoknak

70 éve, hogy a náci Németország aláírta a Szovjetuniót képviselő Zsukov marsall előtt a feltétel nélküli fegyverletételt. Ez az esemény a mai Oroszország legnagyobb ünnepe, létének, hitvallásának, történelmének alfája és ómegája, méltóan is ünneplik. A Privátbankár elemzését itt olvashatja a témában >>>>

És amire nem mennek el

A náci Németország felett az európai hadszíntéren aratott győzelem 70. évfordulóján tartott katonai díszszemlén az uniós tagállamok vezetőihez és miniszterkollégáihoz hasonlóan a magyar külgazdasági és külügyminiszter sem jelent meg.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy európai uniós kollégáival együtt azért is érkeztek Moszkvába, hogy leróják a tiszteletüket a második világháború halottai és áldozatai előtt.

Eszmecsere és Kirgizisztán

Szijjártó Péter elmondta, hogy pénteken Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kezdeményezésére diplomáciai vezetők eszmecserét folytattak Moszkvában. Európából ő és szlovén kollégája vett részt a találkozón, amelyen mások mellett ott volt a kínai, az egyiptomi, a dél-afrikai, a zimbabwei, a kazah, a tádzsik, a türkmén, a mongol, az örmény és a kirgiz külügyminiszter is.

Minthogy Kirgizisztán pénteken csatlakozott az Eurázsiai Gazdasági Szövetséghez, a megbeszélés során felmerült az Európai Unió és az Eurázsiai Gazdasági Unió közötti együttműködés mikéntje - mondta Szijjártó Péter. Úgy vélte, teljesen legitim és logikus az a felvetés, hogy a két szervezet között mielőbb induljon meg a párbeszéd, a konzultáció.

A külgazdasági és külügyminisztert Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője arról tájékoztatta, hogy az Eurázsiai Gazdasági Szövetség több nagy jelentőségű szabadkereskedelmi megállapodást készül kötni nagy ázsiai gazdaságokkal. Szijjártó Péter szerint amúgy is globális verseny zajlik a regionális gazdasági integrációk között, és ebben a versenyben az Európai Uniónak nem szabad lemaradnia, nyitottnak kell lennie a külső együttműködésre.

Tartják magukat a megállapodáshoz

Az MTI kérdésére Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a jelenlegi, - a Kreml Ukrajna-politikája miatt Oroszországgal  szemben alkalmazott - szankciós rendszeren természetesen csak akkor lehet változtatni, ha a konfliktus minden szereplője tartja magát az ukrajnai válság békés megoldását célzó minszki megállapodáshoz.

Lábon kihordott pofon

A nyugati szankciók miatti veszteséget Putyin nagyobbra becsüli, mint egy teljes évnyi magyar GDP. Szerinte azonban a nyugat nem járt sikerrel, lábon kihordták a pofont. Részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG