3p
A miniszter szerint Európában egyre többen akarnak egyenesen és őszintén beszélni a migránskérdésről.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európa Tanács külügyminiszteri ülésén Szófiában. MTI Fotó: KKM/Dimitar Kjoszemarlijev

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európa Tanács szófiai külügyminiszteri ülésén Európát érő kihívásokról szóló vitán felszólalásában rámutatott arra, hogy Európának a második világháború lezárását követően még soha nem kellett annyi és olyan súlyú kihívással szembesülnie, mint jelenleg.

"Az elmúlt hónapok eseményei azt bizonyítják, hogy Európát teljesen felkészületlenül érte történelmének legsúlyosabb kihívása, és ez azzal járt, hogy növekedett a terrorfenyegetettség, és jelentősen romlott a közbiztonság" - húzta alá a tárcavezető.

Kényük-kedvük szerint 

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a további áldozatok elkerülése érdekében Európának végre egyenesen és őszintén kell beszélnie, és meg kell hozni azokat a szükséges döntéseket, amelyek garantálják az európai emberek biztonságát.

Mint mondta, az illegális bevándorlás lehetőséget biztosított a terrorszervezeteknek arra, hogy elküldjék a terroristáikat Európába. "Ebből fakad az a nagyon fontos feladatunk, hogy véget vessünk annak az esztelen helyzetnek, hogy Európa határain úgy lehet ki- és bejárkálni, ahogy a kénye-kedve tartja naponta több ezer embernek" - mondta.

3 lépésben megoldható

Ennyit keresnek az embercsempészek a menekülteken. Részletek >>>>>

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a helyzetet kezelése érdekében három lépést kell megtenni. Először is az Európa Tanácsnak nem szabad összekevernie a fogalmakat, azaz figyelembe kell venni, hogy a biztonságos élethez való jog alapvető emberi jog, de "biztonságos országok között határt sérteni nem alapvető emberi jog, mint ahogy az sem, hogy valaki egy határon megtámadja a másik ország területét védő rendőröket vagy határőröket, és az sem alapvető emberi jog, hogy valaki megválassza, hogy kénye-kedve szerint melyik országban kíván élni".

Emellett Európának vissza kell szereznie azt a képességét, hogy megvédje a saját határait, ami "szuverenitáskérdés is, és az Európa Tanácsnak tartózkodnia kell attól, hogy azokat az országokat bírálja, amelyek a szükséges lépéseket teszik meg a határaik védelme érdekében".

Szijjártó Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy fokozni kell a terrorszervezetek elleni küzdelmet, mivel ezek a szervezetek jelentik az első számú okot arra, hogy embereknek el kell menekülniük az otthonaikból.

Ebben a harcban Magyarország is részt vesz, hiszen azon 23 ország közé tartozik, amely katonákat küldött az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcba. Jelenleg 126 katona teljesít szolgálatot Észak-Irakban, és ezt az év végéig 150-re növelik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG