2p
Egyre élesebben két oldalról közelíti meg Dél-Korea és az USA az észak-koreai rezsim helyzetét.
Moon Jae-in és Donald Trump (EPA/KIM MIN-HEE / POOL)

Ugyan nem nagyon létezik az atomhatalmak vezetőinek asztalán az a bizonyos rakétaindító gomb, de Kim Dzsong Un ennek ellenére is ügyesen taktikázik. Míg Trumppal továbbra is az ide-oda repkedő „kinek nagyobb” jellegű fenyegetések a jellemzőek, addig Dél-Koreával egyre békülékenyebb hangot üt meg – írja a Bloomberg.

A dél-koreai elnök alig egy évvel ezelőtti választási győzelmének egyik kulcsa a békés megegyezés keresése volt, és ennek jegyében ajánlott találkozót január 9-re egy Panmunjom nevű határfaluba, illetve újranyitották a két Korea közti forródrótot is.

Az egyet nem értő szövetségesek

Dél-Korea és az USA szövetsége nagyon messzire nyúlik vissza, csakhogy az egyre élesedő szembenállás Észak-Korea ügyében kezd árkot vetni a két ország közé. Evans Revere, volt dél-koreai amerikai diplomata szerint, míg az USA majdhogynem háborúval fenyegetőzik, Dél-Korea egyre agresszívabban törekszik a dialógus megindítására. Ezen folyamatok párhuzamossága pedig egyre nagyobb ellentmondásba kerül az amerikai külpolitika alapvető irányzatával.

Míg a két Korea párbeszéde látszólag csak arra fog koncentrálni, hogy Észak-Korea téli olimpiai részvételéről beszéljenek, alapvetően mindkét félnél felmerült, hogy akár nyitottabb kérdésekről is szó eshetne.

Mindeközben egy erősen szkeptikus Amerika kívülről nézi a tárgyalásokat, ahogy Heather Nauert külügyi szóvivő is fogalmazott, nem hisznek abban, hogy Kim Dzsong Un tényleg tárgyalni akar. Ugyanakkor Nauert ismételten kiemelte, hogy bár elképzelhető, hogy Észak-Korea éket próbál verni az Amerikai Egyesült Államok és szövetségese közé, ezt semmiképpen sem fogják hagyni. Park Soo-hyun, Moon szóvivője ugyanakkor azt mondta, hogy bármikor, bárhol, bármilyen formában beszélnének az észak-koreai rezsimmel.

Észak-Korea egyelőre egyébként még nem válaszolt a január 9-ei találkozó ötletére, egy mai nyilatkozat alapján nem zárkóznak el, de nincs is még döntés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG