2p
Harci drónokkal és vízágyúkkal felszerelt páncélozott járművekkel készülnek az olasz hatóságok a szombati csúcsra.

Marco Minniti olasz belügyminiszter a londoni merényletet követően összehívta az úgynevezett olasz terrorizmus ellenes stratégiai elemző bizottságot (C.a.s.a), annak ülésén a titkosszolgálatok és a rendvédelmi hatóságok képviselői vettek részt.

Bejelentette, hogy az EU-csúcsot megelőző londoni terrorista merénylet miatt tovább erősítik a szombati találkozót kísérő készültségét. A belügyminiszter elmondta, hogy nemcsak az EU állam- és kormányfőit vendégül látó Capitolium-dombot, hanem minden olyan helyszín ellenőrzését megerősítik, ahol nagyobb számú ember vagy tömeg tartózkodik. Marco Minniti az EU-csúcsot kísérő tüntetésekre utalt.

Tüntetők és terroristák

"A terrorizmussal szemben a leghatékonyabb eszköznek a terület-ellenőrzés számít. Annál is inkább, mivel a terrorista támadások egyre kevésbé kiszámíthatók, a reakcióidő pedig egyre rövidebb" - mondta az olasz belügyminiszter.

Attól tartanak, hogy az EU-csúcsot kísérő tüntetések szélsőséges csoportjainak akciói esetleges terrorista merényletekkel párosulhatnak, az utcai összecsapások terrrorizmussal vegyülhetnek.

A biztonsági készültség eszközei között említette a vízágyúkkal felszerelt páncélozott járműveket, valamint az olasz fegyveres erők Predator típusú harci drónjait. Róma belvárosa épületeinek tetején már megjelentek a mesterlövészek.

Fokozottan ellenőriznek

A szombati EU-csúccsal egy időben négy menetet tartanak  Európa mellett és Európa ellen Róma központjában, és további két ülő demonstrációt (sit-in). Az olasz hatóságok elsősorban az EuroStop jelszavú tüntetést tartják figyelem alatt, amelyre mintegy húsz olasz és külföldi anarchista csoport is érkezik. A szélsőséges Black Bloc csoportjatól is tartanak. A Rómába bevezető sztrádakapuknál és országutakon a tüntetőket szállító buszokat is ellenőrzik majd.

Olasz sajtóértesülések szerint a Róma utcáin szolgáló több mint 3 ezer rendőr, csendőr és más hatósági egységek azt a parancsot kapta, hogy kerülje a tüntetőkkel való összecsapást az utcai harcok elkerülésére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG