3p
Egy ma tartandó miniszterelnöki beszéd előzetesen kiadott részletei szerint a Brexit teljes lesz, nem maradnak fél lábbal az EU-ban a britek.

Theresa May brit miniszterelnök kedden a Lancaster House-ban, a brit kormány exkluzív londoni rendezvényközpontjában tart beszédet kormánya Brexit-tárgyalási célkitűzéseiről a többi EU-tagállam londoni nagykövetei és brit kormánytisztviselők előtt. A beszéd kivonatát a kormányfő hivatala már előre eljuttatta egyes hírügynökségekhez, így az MTI-hez is.

Teljesen kilépnek, nem csak félig

Eszerint a miniszterelnök kijelenti beszédében, hogy a kilépési folyamat végén nem lesz részleges vagy társult brit EU-tagság, sem bármiféle egyéb olyan megoldás, amelynek alapján az Egyesült Királyság "félig bennmarad, félig távozik" az Európai Unióból. "Nem törekszünk olyan modellekre, amelyeket más országok alkalmaznak, és nem akarjuk megtartani az EU-tagság egyes elemeit" - mondja keddi beszédének előzetesen ismertetett részletei szerint a brit kormányfő.

Ez egyenes utalásnak tűnik arra, hogy London a Brexit-tárgyalások során nem kíván olyan jellegű megállapodásokra jutni, amilyenek alapján például Norvégia az Európai Gazdasági Térség tagjaként, vagy Svájc kétoldalú egyezmények révén hozzáfér az EU egységes belső piacához.

Trumpra cserélik Európát?

Donald Trump nemrég egy interjúban elmondta: a Brexit egy „remek dolog”, a kormánya pedig nagyon keményen dolgozik azon, hogy „minél gyorsabban megvalósuljanak a kétoldalú kereskedelmi megállapodások Amerika és az Egyesült Királyság között”.

Theresa May kijelenti ugyanakkor azt is, hogy jóllehet Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból, nem fordít hátat Európának. A brit kormányfő szerint a választók nem a közös európai értékeket vetették el, amikor a brit EU-tagságról tartott tavaly júniusi népszavazáson többségük a kilépésre voksolt. Nagy-Britannia továbbra is megbízható partner és készséges szövetséges marad, és az EU-tag országokkal a brit uniós tagság megszűnése után is a lehető legszabadabb módon kíván kereskedni - hangsúlyozza a brit kormányfő.

Nincs minden veszve a külföldi munkaerőnek

Theresa May egyenes utalást tesz arra is, hogy London a brit EU-tagság megszűnése után sem zárkózik el a külföldi munkaerő fogadásától, de előnyben fogja részesíteni a magasan képzett munkavállalókat. Az előzetesen ismertetett részletek szerint May kijelenti: azt szeretné, ha Nagy-Britannia a jövőben is "mágnesként vonzaná a külföldi tehetségeket, a világot formálni képes úttörőket és újítókat".

A briteknek kulcsfontosságúak a képzett bevándorlók

Üzleti elemzők szerint különösen London számára lenne elengedhetetlenül fontos, hogy a brit EU-tagság megszűnése után is akadálytalanul hozzáférjen a magas szakképzettségű külföldi EU-munkavállalókhoz, akár úgy is, hogy a kormány a brit fővárosra külön bevándorlási szabályokat határoz meg.

A londoni üzleti szektor hazai és külföldi érdekeinek képviseletét ellátó, London First nevű nem profitorientált szervezet a minap 104 oldalas javaslatcsomagot terjesztett a brit kormány elé erről. A tanulmány fő elemei közé tartozik a "londoni vízum" lehetőségének megvizsgálása. Ez a London First szerint azt jelentené, hogy a londoni üzleti szektorban munkára jelentkező magasan képzett külföldi EU-szakemberek számára a brit kormány külön regionális migrációs szabályozást honosítana meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG