2p
Az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport egységesen úgy döntött, hogy minden további tárgyalás előtt kivárja a görögországi népszavazás eredményét.

"Ne kössük a szekeret a lovak elé" - tette közzé rövid üzenetét Peter Kazimir szlovák pénzügyminiszter a Twitteren. Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az Eurócsoport elnöke ugyanitt jelentette be, hogy a miniszterek telefonos konferenciája véget ért.

Valamivel több mint egy órával később az unió tanácsának sajtószolgálata közzétette Dijsselbloem nyilatkozatát, amelyben elmondta, hogy a görög kormányfőtől kapott két levelet vitatták meg, valamint a görögországi politikai helyzetről tárgyaltak.

Az előző programot bukták, újról még szó sincs

A kedd éjfélkor lejárt mentőprogram esetleges meghosszabbításával kapcsolatban a holland pénzügyminiszter közölte, hogy miután a politikai helyzet nem változott Görögországban, a program lejárt, így az eredetileg még Athén rendelkezésére álló hitelkeret már nem hívható le.

Dijsselbloem elmondta azt is, hogy egyelőre csak tudomásul vették azokat a javaslatokat, amelyeket az athéni kormány tett a hitelezők által elvárt reformintézkedések módosítására.

Tényleg elegük van: nem is foglalkoznak a görögökkel vasárnapig

A görög válságról írt valamennyi cikkünket itt találja >>>>

"Egyszerűen kivárjuk és figyelembe vesszük a vasárnapi népszavazás eredményét" - közölte az Eurócsoport elnöke, nyomatékosítva: addig sem a pénzügyminiszterek között, sem Görögország és az esetleges újabb hitelprogramot koordináló intézmények, az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap között nem lesz semmilyen további tárgyalás.

"Nagyon sajnálom, hogy ez a helyzet alakult ki, tekintettel a görög nép erős elszántságára, hogy Európa részei legyenek és az eurózónában maradjanak, amiben teljes mértékig támogatjuk őket" - zárta közleményét Jeroen Dijsselbloem.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG