3p
Nagy-Britannia földjében egy óriási csőhálózat húzódik, amelynek pontos helye máig is titok. A rendszert kényszerű helyzetben építették, a második világháború túléléséhez, majd megnyeréséhez szükség volt rá, de ma is nagy hasznát veszik. Annak ellenére, hogy brit államtitok, már egy spanyol cég birtokolja.

A kiterjedt hálózat olajfinomítókat és repülőtereket köt össze, és repülőbenzint szállítanak rajta. Nyoma szinte sehol nincs, egy-két helyen bukkan csak a felszín fölé pár méteres szakaszon, egyébként csak az olajfinomítókban és a repülőtereken lehet hozzáférni. Roppant praktikus dolog: a finomítókban betöltik az üzemanyagot, a katonai-, és polgári repülőtereken pedig megcsapolják a csöveket.

A csővezeték egy felszíni szakasza. Forrás: Wikimedia Commons

Kényszer szülte

A rendszert a kényszer szülte: a második világháború elején, amikor Anglia ki volt szolgáltatva a bombatámadásoknak, meg kellett oldani az üzemanyag biztonságos szállítását a nyugati parton lévő finomítókból a középső és keleti országrészben található repülőterekre. A szállító vonatok és tartálykocsik túlzottan ki voltak szolgáltatva a légitámadásoknak, így nem maradt más megoldás, mint a bombabiztos csőhálózat.

A hálózatot a legnagyobb titokban építették: a munkálatok éjjel folytak, hogy az ellenséges felderítés ne észlelje a szokatlan aktivitást. A háború előrehaladtával a hálózatot kibővítették, hogy minden olyan repülőteret elérjen, amelyet az időközben megjelenő amerikai légierő és a kiépített brit bombázó flotta használt. A normandiai partraszálláskor még a tenger alatt is áthúzták, ezt a részt el is nevezték Pluto-nak (PipeLine  Under The Ocean).

Diszkréten elrejtve

A háború befejezésekor nem vált fölöslegessé a rendszer, sőt, ekkor újabb komoly bővítés következett, hogy a meginduló, majd gyorsan növekvő polgári légiforgalom szolgálatába állhasson. Ennek során kiépítették a polgári repülőterekig, és mindig újabb szakaszokat kellett építeni, hisz a legtöbb repülőteret az elmúlt évtizedekben, a forgalom erős növekedésével párhuzamosan építették. Teljes hossza ma már 2500 km körüli.

Érdekes módon a csőhálózat elvben még mindig államtitok, annak ellenére, hogy tavaly megvette az egészet egy spanyol cég. A vezetékek pontos helyét nem lehet tudni, csak azt, hogy mely repülőtereket és finomítókat köti össze. Egyes helyeken viszont figyelmeztető táblák vannak kihelyezve, hogy a mezőgazdálkodók vagy akár építkezők ne vájjanak mélyre a földben.

Némelyik tábla még világháborús darab. Azt persze nem tudni, milyen mélyen vannak a csövek, mindenesetre egy nagynyomású üzemanyag vezetéket megfúrni nem egy örömteli élmény.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG