2p
A brit miniszterelnök szerint nincs összefüggés a sokmilliós tartozás és a letartóztatás között.

Theresa May szerint nincs összefüggésben Nagy-Britannia 400 millió fontos tartozása és a korábban letartóztatott iráni-brit szociális munkás esete – írja a Reuters. A The Sun nevű brit újság információi szerint Nagy-Britannia készen állt kifizetni régóta halogatott tartozását Iránnak, hogy kiszabadíthassák Nazanin Zaghari-Ratcliffet, a Thomson Reuters Alapítvány projektvezetőjét.

A híresztelésekre a brit miniszterelnök szóvivője jelezte: a brit kormány nem lát összefüggést a tartozás és Nazanin sorsa között. Hozzátette: Tisztán látható, hogy a kettő nem hozható összefüggésbe, a híresztelések pedig spekulációk csupán. A The Sun szerint Irán követelte a brit kormánytól, hogy fizessék vissza azt a 400 millió font értékű tartozást, amit még 1979-ben adtak a briteknek összesen 1750 tankért és más harci járműért cserébe. Ezek a tételek ugyanis jobbára sosem érkeztek meg végül.

Egy rossz mondat is elég

Az ügyet Boris Johnson brit külügyminiszter egy kijelentése indította el, ami miatt az iráni hatóságok újabb vádat emeltek egy már bebörtönzött, brit-iráni állampolgárságú nő ellen – írja az Index. Nazanin Iránba utazott családlátogatásra, a repülőtéren azonban őrizetbe vették és az iráni rendszer megdöntésére tett kísérlet vádjával bebörtönözték. Az iráni nő brit férje szerint feleségét öt évre ítélték. Később újra bíróság elé állítottak, miután Boris Johnson azt nyilatkozta: tudomása szerint Nazanin Zaghari-Ratcliffe egyszerűen újságírói tanfolyamot tartott.

A brit külügyminiszter ezzel megcáfolta Richard Ratcliffe álláspontját, miszerint felesége kizárólag családlátogatás céljából utazott Iránba. A brit sajtó szerint az újabb iráni vádemelés alapján akár a kétszeresére is meghosszabbíthatják Nazanin Zaghari-Ratcliffe börtönbüntetését.

Összeomlás szélén a lebénult kormány - a lemondott miniszter az izraeli titkosszolgálatnak dolgozott?

A brit kormány gyakorlatilag a szemünk láttára esik molekuláira. A miniszterek botrányai erősítik az érzést, hogy geopolitikai értelemben az Egyesült Királyság jelenleg tehetetlenül hánykolódik az Atlanti óceánon. A londoni lapok nem teszik fel a kérdést, hogy vajon a kormányfő háta mögött operáló brit fejlesztési miniszternek formálisan is volt-e kapcsolata az izraeli hírszerzéssel? További részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A februári munkanélküliségi adatok a kormányt sem boldogítják
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:30
A februári munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt, ami több mint a 4,5 százalék januárban. A foglalkoztatottság közben tovább nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG