4p
Továbbra is rejtély, mi áll a Kubában megbetegedett amerikai diplomaták rosszullétének hátterében. Eleinte akusztikus támadásra gyanakodtak, a legutóbbi diagnózis azonban már agykárosodást is említ. Az orvosok nem tudták beazonosítani a megbetegedések okát, a gyakorlatban viszont számos vegyi anyag, vagy épp infrahang fegyver okozhat ilyen komoly károsodásokat.

Továbbra sem tudják, miért betegedtek meg a Kubából hazaküldött amerikai diplomaták – derült ki az Amerikai Orvosi Szövetség jelentéséből. Az első hivatalosan is közzétett, részletes orvosi diagnózis felsorolja a betegségek eddig is ismert tüneteit: az egyensúlyvesztést, fejfájást, látás-, és hallászavarokat, idegrendszeri károsodásokat, a páciensek agyában bekövetkezett elváltozásokat, ám azokra magyarázattal nem szolgál.

Az Orvosi Szövetség főszerkesztője elmondta: a végső következtetések levonásához további vizsgálatokra van szükség. Hozzátette, hogy a Kubában megbetegedett amerikai diplomatáknál tapasztalt tünetek közül jó néhány különféle neurológiai betegségeknél szokott előfordulni.

Ahogy arról korábban már írtunk, a tavalyi év végétől valami egészen gyanús dolog kezdett terjedni a kint dolgozó amerikaiak körében, többen súlyosan megbetegedtek és halláskárosodást szenvedtek. A fura betegségsorozat óta egyébként több diplomata is korábban hazatért. 2016 óta legalább 21 amerikai diplomata vagy családtagja betegedett meg Havannában.

Akusztikus fegyverek

Az infrahang alkalmazásának előnyös oldala, hogy az alacsony frekvenciájú hanghullámok terjedését nehéz megakadályozni vagy csökkenteni - írja a Hadmérnök.hu. Hatására a célszemély mentális képességei nagymértékben csökkenek, megnő reakcióideje, szűkül a látótere, nyugtalanságot és szédülést, fejfájást,  émelygést  és  görcsöket  okoz,  de  előidézhet  légzési  nehézségeket  és  szélsőséges esetben epilepsziás rohamot is. A 7 Hz körüli infrahang az emberi test saját rezgésével egyezik meg, ezért akár belső sérüléseket is okozhat. Az infrahang alkalmazásának további előnyei, hogy nem hallható, ezért mire a cél észleli annak hatásait, addigra a támadás elérte a célját. Hátránya  az  infrahangot  alkalmazó  technológiának,  hogy  működtetéséhez  nagy  energia szükséges.

Eleinte úgynevezett akusztikus támadásra gyanakodtak, mert valamennyien különös hangokat hallottak, mielőtt megbetegedtek, később azonban kiderült, hogy agykárosodást is szenvedtek. Washington már korábban felvette a kapcsolatot Havannával, most válaszlépésként a kubaiakat a bécsi konvenció értelmében kiutasították az országból, mivel Washington szerint Kubának kötelessége lenne megvédeni a külföldi diplomatákat.

Válaszul Washington minimálisra csökkentette havannai nagykövetsége létszámát, továbbá kiutasított az Egyesült Államokból 15 kubai diplomatát is. A hírek szerint az FBI is vizsgálódik az ügyben, ők arra kíváncsiak, hogy  vajon nem egy harmadik ország, például Oroszország hajtott-e végre titkos akciót, a kubai hatóságok tudta nélkül. Az orvosi vizsgálatok megállapításait – személyi jogokra és orvosi titoktartásra hivatkozva – eddig nem hozták nyilvánosságra, a szerdán közölt összeállításból azonban az derült ki, hogy maguk az orvosok sem tudják, mivel állnak szemben. A részletes orvosi jelentés itt olvasható eredeti nyelven.

Kiderült a részletes lista: erre kell Trumpnak 4,4 ezer milliárd dollár

Ahogy arról már korábban írtunk, nem kevesebb, mint ezermilliárd dollárt kért Donald Trump a jövő évi költségvetésben a védelmi kiadások növelésére. A hétfőn előterjesztett terv egyébként 4,4 ezer milliárd dollárral számol 2019-re, így gyakorlatilag az egynegyede csak erre a célra megy majd el. További részletek a Privátbankár.hu-n.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG