3p
Milos Zeman államfő két javaslatot mutatott be a koalíciós pártoknak, amelyek közül az egyik az előrehozott parlamenti választás.

Milos Zeman cseh államfő közölte csütörtökön, hogy az alkotmánybírósághoz fordul, hogy a testület tisztázza, köteles-e a köztársasági elnök minden esetben meneszteni azt a minisztert, akinek felmentését a kormányfő javasolja.

"Az alkotmánybíróság döntését tiszteletben fogom tartani" - jelentette ki Milos Zeman az észak-csehországi Doksyban tartott sajtóértekezletén. Azt a kérdést, hogy Andrej Babis kormányfőhelyettes, pénzügyminiszterről csak az alkotmánybíróság állásfoglalása után fog-e dönteni, az elnök válasz nélkül hagyta.

Az államfő ezzel reagált Bohuslav Sobotka szerdai bejelentésére, miszerint ha Zeman Andrej Babis pénzügyminiszter ügyében nem lép időben, jogértelmezési eljárást kezdeményez ellene az alkotmánybíróságon. Szerinte ugyanis Zeman tétlenségével akadályozza kormányfői feladatai teljesítését.
A kormányfő azért akarja meneszteni Babist, mert adócsalással vádolják. A miniszter a vádat visszautasította. A koalíción belül kirobbant új nézeteltérések kormányválsághoz vezettek Csehországban.

Pontot tennének az ügy végére

Milos Zeman szerda este Liberecben találkozott a három koalíciós párt vezetőivel és két javaslatot tett le az asztalra: előrehozott parlamenti választást, illetve a jelenlegi koalíció folytatását javasolta, állítólag egy olyan új kormány alakításával, amelynek sem Sobotka sem Babis nem lenne tagja. Az előrehozott választást a pártok elutasították, a második javaslatot minden párt vezetése meg kívánja vitatni.

A második javaslatról, amelyet hivatalosan eddig nem hoztak nyilvánosságra, Zeman a sajtóértekezleten csak annyit mondott: valóban javaslatot tett egy Babis nélküli új kormány megalakítására. A Sobotkát érintő kérdésre csak annyit jegyzett meg, hogy javaslata "természetesen ennél átfogóbb".

Bohuslav Sobotka, aki szerda óta luxemburgi látogatáson van és akit a libereci találkozón Milan Chovanec, a szociáldemokraták első alelnöke helyettesített, csütörtök délelőtt úgy vélekedett, hogy az államfő azért jött elő ezekkel a forgatókönyvekkel, hogy elterelje a figyelmet a kérdés lényegéről: a pénzügyminiszter súlyos problémáiról, illetve saját kötelességéről, hogy menesztenie kellene Babist.

Andrej Babis, aki egyben a koalíciós ANO mozgalom elnöke, bejelentette: csütörtökön este felkéri a szociáldemokrata kormányfőt, haladéktalanul hívja össze a koalíciós tanácsot, ahol megvitathatnák Milos Zeman második javaslatát a kormányválság megoldására.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG