4p
Feldúlt zsidó temetők és lelőtt indiai programozó jelzi annak a politikai folyamatnak a kezdetét, amelynek még nem látjuk a végét. Az indiai társadalmat nemcsak a gyilkosság rázta meg, hanem az a tény is, hogy Trump a mai napig nem szólalt meg az ügyben. Jugoszlávia és a Habsburg Monarchia esetében bebizonyosodott, az etnikai alapú nacionalizmus tüzét felloban(t)ásuk után már nehéz kioltani, ez pedig multi-etnikus társadalmak esetében akár végzetesnek is bizonyulhat.
Trump beszédet tart EPA/Chris Kleponis

A 2008-as pénzügyi válság megrázta a II. világháború után kialakított nemzetközi intézményrendszert és megkérdőjelezte uralkodó narratíváit. A történelem démonai világszerte brutális erővel térnek vissza, számos esetben az 1930-as évekre hajaznak a folyamatok.

Daryl Johnson amerikai belbiztonsági szakértő már 2009-es tanulmányában kiemelte az erősödő szélsőjobboldali mozgalmak erejét az USÁ-ban. Ami igazán feldühítette a jelentés konzervatív kritikusait, az Johnson azon megállapítása volt, miszerint a hazatért iraki és afgán veteránok elsőrangú célpontjai lettek a szélsőjobb beszervezési kampányainak.

Trump tagadja felelősségét

Mi először tavaly novemberben figyelmeztettünk a fehér nacionalizmus intézményesülésére az Egyesült Államokban. Figyelmeztetésünk óta a zsidó közösségi központok 100 bombariadót kaptak szerte az országban, két zsidó temetőt pedig feldúltak.

Káncz Csaba

Az amerikai zsidó szervezetek felháborodva konstatálják, hogy Trump szerint itt valójában „idegen zászlós” műveleteket hajtottak végre politikai ellenfelei, hogy őt besározzák.

Amerikai baloldali és liberális körök szerint a Fehér Házban jelenleg számos komoly pozícióba kinevezett uszító tevékenykedik, köztük Steve Bannon stratégiai főnök, a magyar származású Sebastian Gorka és Michael Anton. Tragikomikus egyébiránt, hogy a szakmailag láthatatlan magyar EU biztos, Navracsics Tibor két napja az amerikai sajtóban kelt védelmére Gorkának. A New York Times vezércikke szerint Trump folyamatos politikai kampánya a mexikóiak, a muszlimok és egyéb kisebbségek ellen a bigottság démonait ébresztette föl és energizálta az országban.

Indiát megrázta a gyilkosság

Múlt hétvégén egy haditengerészeti veterán egy kansasi bárban lelőtt egy 32 éves indiai programozót, miután Trumpra hajazva azt ordította neki, hogy „takarodj ki az országomból!” Az indiai társadalmat nemcsak a gyilkosság rázta meg, hanem az a tény is, hogy Trump a mai napig nem szólalt meg az ügyben. Az India Express február 27-i vezércikke így fogalmaz: „Trump elnök és politikai szövetségesei fellobbantották a választási kampányban a fehér nacionalizmus tüzét az Egyesült Államokban. De most válaszolniuk kell az indiai programozó halálával kapcsolatban!” A Times of India vezércikke szerint az indiai mérnök áldozatául esett a rothadó amerikai társadalmi viszonyoknak.

Az indiai média értesülései szerint Új-Delhi komoly diplomáciai figyelmeztetést (démarche) küldött Washington címére az incidenssel kapcsolatban. Trump egyébként szintén egy mukkot sem szólt eddig a fellobbanó muszlim- és bevándorlóellenes erőszakos cselekmények kapcsán. Ide tartozik a kanadai Quebec City mecsetjében minap végrehajtott vérengzés, amelynek öt halálos áldozata lett és egy Trump-rajongó követte el.

Trump tehát kiszabadította a démont, de azt szolgálatai után nehéz visszaparancsolni a palackba. Az Egyesült Államokban a politikai ellentétek az új viszonyok közepette ideológiai helyett törzsi keretekbe helyeződtek át. És mindenekelőtt, ahogy az a történelemben Jugoszlávia és a Habsburg Monarchia esetében is bebizonyosodott, az etnikai alapú nacionalizmus tüzét felloban(t)ásuk után már nehéz kioltani, ez pedig multi-etnikus társadalmak esetében akár végzetesnek is bizonyulhat.

Káncz Csaba jegyzete

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG