2p
Már az FBI igazgatója is azt kéri, hogy cáfolja meg az Igazságügyi Minisztérium az amerikai elnök pletykáját.
Forrás: Flickr/Dave Newman

Lapértesülések szerint James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója arra kérte az igazságügyi minisztériumot, hogy nyilvánosan cáfolja meg Donald Trump elnök állítását, miszerint elődje, Barack Obama még elnökként elrendelte Donald Trump és kampánycsapata lehallgatását. Az információt meg nem nevezett forrásokra hivatkozva közölte The Washington Post és a The New York Times.

Valami sántít?

Mindkét lap azt írta, hogy Comey igazgató még szombaton - Trump elnök első Twitter-bejegyzéseinek megjelenésekor - fordult az igazságügyi minisztériumhoz e kéréssel, mert megítélése szerint az elnök megjegyzése egyúttal azt a látszatot kelti, hogy az FBI törvényt sértett. Az FBI szóvivője nem kívánta kommentálni a két lap információját, és Sarah Isgur Flores, az igazságügyi minisztérium szóvivője sem nyilatkozott.

A The New York Times ugyanakkor meglepetésének adott hangot, hogy maga az FBI-igazgató miért nem adott ki nyilatkozatot. A lap szerint az FBI-nak megvannak a dokumentumai, így tudhatja, hogy Donald Trump megállapítása megalapozott-e vagy sem. A lap leszögezte, hogy míg a hírszerzés nem szokott nyilvánosan megvitatni ilyen kérdéseket, addig az FBI-t nem akadályozza semmilyen törvény, hogy nyilatkozatot adjon ki.

Vaj van a füle mögött?

Obama volt elnök szóvivője, Kevin Lewis szombaton tagadta a Donald Trump állításaiban foglaltakat, mondván, hogy sem Obama elnöknek, sem a Fehér Háznak soha nem tartozott a politikai gyakorlatához, hogy amerikai állampolgárok lehallgatását, megfigyelését rendelje el. A konzervatív TheBlaze viszont vasárnap emlékeztetett rá, hogy az Obama-kormányzat igazságügyi minisztériuma 2013-ban lehallgattatta a republikánusokhoz közelálló Fox televízió ismert újságírójának, James Rosennak a telefonjait, és figyeltette az újságíró családtagjait is. A lehallgatás annak a nyomozásnak a része volt, amelyet az Obama-kormányzat folytatott újságíróknak történt kiszivárogtatások ügyében. Rosen mellett akkor az Obama-adminisztráció az AP amerikai hírügynökséget is megfigyelte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG