4p
Donald Trump szarfészeknek nevezte Haitit, Salvadort és az afrikai országokat, és nem érti, miért nem inkább a norvégok akarnak Amerikába menekülni.

A szarfészkek helyett inkább Norvégiából kéne bevándorlókat behozni

A Fehér Házban a bevándorlásról tartottak vitát csütörtökön a törvényhozók, amikor Trump szájából előbukkant a kapanyél - szóhasználata azonnal bejárt az amerikai sajtót. A tanácskozáson jelenlévő Richard Durbin demokrata párti szenátorra hivatkozva közölték, hogy az elnök így fogalmazott: "Miért mindenki a szarfészek országokból jön hozzánk?", majd azt sugalmazta, hogy inkább olyan országokból kellene "behozni" bevándorlókat, mint Norvégia, amelynek kormányfőjét szerdán fogadta a Fehér Házban.

A szövegkörnyezetből egyértelmű volt, hogy Donald Trump kikre célzott, a törvényhozókkal ugyanis éppen a természeti katasztrófák elől Haitiból és Salvadorból érkezőknek átmenetileg megadott tartózkodási engedély visszavonásáról tanácskozott. A kormányzat a héten jelentette be, hogy ezeknek az átmeneti időre befogadott bevándorlóknak 2019 őszéig vagy el kell hagyniuk az Egyesült Államokat, vagy jogilag rendezniük kell a helyzetüket. A haitiakat Trump meg is nevezte. "Miért is kellene nekünk még több haiti? El kell őket távolítani" - mondta.

Így küzd Trump az amerikaiakért

A bevándorlók gyerekei sem maradhatnak?A DACA a kitoloncolástól véd jelenleg több mint 800 ezer fiatalt az Egyesült Államokban, többségében mexikói és latin-amerikai gyerekeket. Őket a köznyelv a dreamer (álmodó) generációnak nevezi, és a gyerekek egytől-egyig az Államokat tartják a hazájuknak, épp csak hivatalos papírjuk nincs erről, ugyanis együtt érkeztek a bevándorló szüleikkel. Trump most mindenáron ki akarja dobni őket >>

A Fehér Ház nem cáfolta az elhangzottakat, de közleményében Raj Shah szóvivő hangsúlyozta: "bizonyos washingtoni politikusok úgy döntöttek, hogy külföldi országokért harcolnak, de Trump elnök mindig az amerikai népért küzd majd". A szóvivő leszögezte továbbá: "sok más országhoz hasonlóan, ahol érdemek alapján fogadnak be bevándorlókat, Trump elnök szintén olyan tartós megoldásokért küzd, amelyek úgy erősítik országunkat, hogy azoknak adnak lehetőséget, akik gazdagíthatják társadalmunkat, erősíthetik gazdaságunkat és beilleszkednek a mi nagyszerű nemzetünkbe".

Raj Shah kiemelte, hogy Donald Trump mindig visszautasítja majd a gyönge és veszélyeket hordozó átmeneti megoldásokat, amelyek "fenyegetést jelentenek a keményen dolgozó amerikaiak számára", és egyúttal aláássák azoknak a lehetőségeit is, akik a jogszerű utat választják a bevándorlásra.

Ne dobja ki a katasztrófasújtotta menekülteket, inkább adnak pénzt a falra

Az ormótlan beszólások mestereNem ez az első, és biztosan nem is az utolsó eset: nemrég órákkal Trump szerencsétlen megszólalása után a pakisztáni jegybank közleményben jelentette be, hogy azonnali hatállyal zöld utat adott a kínai jüan használatának a kétoldalú kereskedelem és befektetések területén. Peking engedélyt kapott egy haditengerészeti bázis kiépítésére is - ez ahhoz képest igen nagy változás, hogy évtizedeken át Pakisztán számított Washington fő szövetségesének Dél-Ázsiában.

A The Washington Post című amerikai lap tudósítása szerint a tanácskozáson jelenlévő demokrata párti és republikánus törvényhozókat egyaránt megdöbbentették az elnök szavai.

A csütörtök délutáni megbeszélésen egyébként a törvényhozók azt javasolták, hogy vissza kellene állítani a természeti katasztrófák, járványok vagy háborúk sújtotta országokból érkezőknek nyújtott átmenetileg védett státuszt és "cserébe" felajánlották, hogy megszavaznak másfélmilliárd dollárt az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítésére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG