Olli Rehn az Európai Parlament liberális frakciója által az eurózóna jövőjéről tartott szemináriumon fejtette ki álláspontját. A finn liberális politikus - aki az európai hitelválság elmélyülése nyomán José Manuel Barroso elnök után a második legfontosabb vezetővé vált az uniós javaslattevő-végrehajtó intézményben - a szuverén válság, valamint a bankszektor gondjainak megoldását nevezte a gazdasági növekedés újraindításához szükséges legfontosabb előfeltételnek. Görögországról azt mondta, hogy már közel kerültek a magánszektorbeli érdekeltekkel egy olyan, adósságrendezésről szóló megállapodáshoz, amely szabaddá teheti az utat az Athénnak szánt második pénzügyi segélycsomag előtt.
Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök hétfői berlini találkozóján a két fél egyetértett abban, hogy a görög állampapírok magánszektorbeli tulajdonosainak részt kell vállalniuk Görögország adósságterheinek csökkentésében. Rehn "ésszerű mértékben derűlátónak" mondta magát azt illetően, hogy sikerül megállapodásra jutni a kötvények ügyében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




