3p
Mozgalmas hetünk lesz a karácsony közeledtével, több makrogazdasági adat is megjelenik, így az októberi ipari termelés második becslése, kereskedelmi szálláshelyek októberi forgalmának adata, és az építőipar októberi teljesítményét is közlik.

Holnap közli a Központi Statisztikai Hivatal a mezőgazdaság 2017. évi teljesítményének első becslését. Tavaly 8,5 százalékkal nőtt a mezőgazdaság termelése, és az árak 2,9 százalékos átlagos csökkenése következtében 5,3 százalékkal nagyobb értéket állított elő az ágazat, mint 2015-ben.

A növénytermesztésben változatlan áron számolva 12,6 százalékkal nőtt a termelés 2016-ban, amely a gabonaféléknél 19,6, az ipari növényeknél 22,1 százalékkal nőtt. Kiemelkedő termésmennyiséget takarítottak be búzából, kukoricából, napraforgóból és repcéből is. Az állattenyésztés termelési volumene 2016-ban 3,1 százalékkal haladta meg az előző évit.

Hogy alakult a külföldi vendégjárás?

Szerdán a kereskedelmi szálláshelyek októberi és első tíz havi forgalmának adatát közli a KSH. Szeptemberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,3, a belföldi vendégeké 3,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a teljes forgalom együttesen 5,4 százalékkal nőtt.

A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron számolt összes bruttó árbevétele 14,8 százalékkal csaknem 44,5 milliárd forintra emelkedett. A szállodai szobák ára országos szinten 10,2 százalékkal, Budapesten 14 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Az első kilenc hónapban a kereskedelmi szálláshelyek 6,8 százalékkal több, összesen 23,5 millió vendégéjszakát regisztráltak.

Talpra állt az ipar

Szintén szerdán jelenik meg az októberi ipari termelés második becslése. A december 6-án kiadott első becslés szerint októberben 7,6 százalékkal haladta meg az ipari termelés az egy évvel korábbit a naptárhatástól megtisztított és a kiigazítatlan adat szerint egyaránt.

Május óta ez a legmagasabb növekedési ütem. Szeptemberhez viszonyítva 1,2 százalékkal emelkedett a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás a szeptemberi 0,7 százalékos csökkenés után. Az év első tíz hónapjában 5,4 százalékkal nőtt a termelés az elmúlt év azonos időszakához képest.

Tovább szárnyal majd az építőipar?

Pénteken közli a KSH az építőipar októberi és első tíz havi kibocsátásának statisztikáját. Az építőipari termelés volumene 23,8 százalékkal meghaladta szeptemberben az egy évvel korábbi, alacsony bázist, mindkét építményfőcsoport termelése nőtt, az épületek építéséé 22,9, az egyéb építményeké 25,4 százalékkal.

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján szeptemberben az építőipar termelése 3,8 százalékkal csökkent az előző hónaphoz mérten. A harmadik negyedévben az építőipar termelői árai 5,6 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A megkötött új szerződések volumene az előző évihez képest 130,0 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 46,6, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 211,7 százalékkal. Az épületek közül elsősorban ipari épületekre, kisebb mértékben lakó- és szállóépületekre kötöttek új szerződéseket. Az egyéb építmények esetében bekövetkezett növekedés közlekedésfejlesztésre, illetve közműépítésekre kötött szerződéseknek az eredménye.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG