2p
Kiterjesztenék az ekáert.

A kormány bevezetné a vasúti szállítmányok online nyomon követését is elektronikus vasúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (eváer) néven - számol be a Magyar Idők.

Az újság cikke szerint az érintett társaságokkal a kormány és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is egyeztet. 

A vasúttársaságoknál, köztük a hazai árufuvarozási piac több mint kétharmadát lebonyolító Rail Cargo Hungariánál (RCH) megértik, hogy ki szeretnék szűrni az áruforgalomból az adócsalási céllal feladott tételeket - mondta az újságnak Kovács Imre, a cég igazgatóságának elnöke. A szakember szerint a kormányzat hajlik rá, hogy figyelembe vegye a vasúti árufuvarozás sajátosságait, amikor kiválasztja az ellenőrzés eszközeit.

Ennyi bevétel folyt be belőle

A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint két év alatt összesen több mint 420 milliárd forintot - egyebek mellett adóbevételekből, járulékokból, bírságokból származó bevételt - hozott a költségvetésnek az online pénztárgép és az ekáer. Részletek >>>>

Az új rendszer nélkül is működne?

Az igazgatóság elnöke szerint a vasúttársaságok rendelkeznek a rakomány tartalmára, pillanatnyi helyére, illetve a célállomásra vonatkozó adatokkal. Most arról szólnak az egyeztetések - többek között az adóhivatallal -, hogy ezek az adatok milyen módon és platformon kerülnek a hatósághoz. A hatóságok nem sürgetik a rendszer mielőbbi bevezetését, jól működő és zökkenőmentes átállásban érdekeltek.

A hazai vasúttársaságokat képviselő Hungrail munkacsoportja az elektronikus fuvarlevél bevezetését javasolta. Ezt ugyan több vasúti cégnél ki kell még fejleszteni, segítségével azonban egyszerre többféle kötelezettségnek eleget lehet tenni. Ehhez állami támogatást kérnek a cégek. Az érdekképviselet szerint a NAV nyitottnak mutatkozott arra, hogy elfogadja a módszert, ha az eváer bevezetése nélkül is megkapja a szükséges adatokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG