David Petraeus tábornok, az iraki és az afganisztáni amerikai erők parancsnoka a hétvégén váratlanul Jemenbe érkezett, hogy Ali Abdullah Szaleh elnökkel tárgyaljon
Vasárnap bezárta kapuit Szanaában az amerikai és a brit nagykövetség, az indoklás szerint a jemeni al-Kaida erősödő fenyegetései miatt. Amióta Barack Obama elnök szombaton első ízben a nyilvánosság előtt is a jemeni terrorszervezetet tette felelőssé a Detroit fölött meghiúsult légi merénylet kiterveléséért, világossá vált: a délkeleti tartományok vádijai és hegyi barlangjai fölött, ahol az al-Kaida újabb nemzedékének gazfickóit sejti Washington, büntető célzatú amerikai "zivatar" felhői gyülekeznek.

Hírek szerint a jemeni al-Kaida szélsőségesei képezték ki Umar Farouk Abdulmutallabot az alsónadrágba rejtett robbanóanyag használatára, s ők adtak neki utasítást a merénylet végrehajtására. A szervezet neve Arab-félszigeti al-Kaida: egy évvel ezelőtt jött létre, amikor egybeolvadt az al-Kaida jemeni és szaúd-arábiai csoportja. Vezetője a jemeni Naszer al-Vahisi. Ő volt Oszama bin Laden titkára az afganisztáni háború idején; főnöke oldalán részt vett a Tora Bora hegyi erődért vívott harcban, amelynek során bin Laden kicsúszott az amerikaiak karmai közül.
Al-Vahisi viszont abból a szigorúan őrzött szanaai börtönből szökött meg, ahová a jemeni hatóságok zárták Afganisztánból történt hazatérése után. Terrorizmus-szakértők szerint még ma is kapcsolatban áll bin Ladennel. Szaúdi helyettese, Ali as-Sihri hat évet húzott le Guantánamón, és "túlélte" a bűnbánó terroristák számára a szaúdi hatóságok által szervezett beilleszkedési programot. Credója így hangzik: "Ha Allah is úgy akarja, akkor a fogság évei csak tovább erősítették állhatatosságunkat a dzsihád elveinek a követésében".
A fenti két férfit az amerikaiak nagyon szeretnék elkapni - vagy holtan látni. Szálka a szemükben a terrorcsoport imámja (vallási vezetője), Anvar al-Avlaki is. Ő az Egyesült Államokban született, ám idővel visszatalált arab gyökereihez, és fanatikus hitszónok lett belőle. Állítólag élénk elektronikus levelezésben állt Nidal Malik Hasan amerikai őrnaggyal, aki tavaly novemberben Fort Hood texasi támaszponton 13 katonát lőtt agyon. Hírek szerint Avlaki vallási tanácsokkal látta el Abdulmutallabot is, mielőtt a nigériai bankárcsalád fia fölszállt a Detroitba tartó amerikai repülőgép fedélzetére.
Jemen "nem biztos menedéke a terroristáknak" - hajtogatta vasárnap Ali al-Aniszi, a jemeni titkosszolgálat főnöke. Csakhogy a 2001. szeptember 11-i merényletekig iszlamista szélsőségesek akadálytalanul jártak-keltek az arab országban. Ezt követően Szaleh elnök - aki immár húsz éve irányítja a szegénység és erőszakos konfliktusok által szétzilált országot - stratégiai döntést hozott, felsorakoztatva hazáját az Egyesült Államok oldalán a terrorellenes háborúban.
Az államfő hatalmi apparátusába azonban beszivárogtak a fundamentalisták elvbarátai. Al-Vahisi és 22 cimborája 2006 februárjában kitört a börtönből; a látványos szökési akció aligha sikerülhetett volna a jemeni titkosszolgálat segítsége nélkül - vélik szakértők. A széles körben elterjedt korrupció is megkönnyíti a jól szervezett alvilági csoportoknak a hatóságok kijátszását.
Washingtoni sajtóhírek szerint az amerikai hadsereg már felméri, melyek lehetnek a potenciális célpontjai a légierő által végrehajtandó csapásoknak. Az Afganisztánban, Pakisztánban és Szudánban végrehajtott korábbi büntetőakciók tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy ilyen módon csak ritkán sikerül likvidálni a terrorcsoportok vezetőit. A bombák és rakéták sok esetben ártatlan polgári személyeket találnak el, ami tovább szítja a helyi lakosság gyűlöletét Amerika és a Nyugat iránt. Így olyan társadalmi bázis alakul ki, amely csak használhat a terroristáknak.
Afganisztán: egyelőre a tálibok diktálnak
Obama igazságos háborúja Busht idézi?
Obama nem érdemli meg a Nobel-békedíjat?
Fogalmuk sincs, hol van Oszama bin Laden
Tovább kutakodhat Amerika a banki adatokban
Azt is nézi a hírszerzés, milyen könyvet rendelünk
MTI
Címlapon
Varga Mihály elárulta, mennyi pénzt hozhat az IMF
Az IMF–EU-megállapodás nyomán létrejövő pénzügyi biztosíték lehetőséget teremt arra, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tízmilliárdos megtakarítás jelentkezzen a büdzsében – mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Szárnyakat adunk vágyainak
- Mit tegyen, aki bankkártyával vett Malév jegyet?
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Orbán: nem lehetetlen a Malév újraindulása
- Járatok törölve, reggel hatkor leállt a Malév
- Sajtóhírek szerint a kínaiaknak nem kell a Malév
- Letérdelt a Malév: kihirdették a rendkívüli moratóriumot
- Mit érdemel az az utas, aki a Malévtól vett repülőjegyet?
- Melyik lesz a Malév utolsó járata?
- A kormány felkészült a Malév esetleges leállására
- Nyugdíjtrükk és elbocsátások: nem csak a Malév szenved
- A Malév működésének finanszírozása január végétől ellehetetlenül
- Megágyaztak a Malév csődjének: reggel 7 óta kiemelt jelentőségű a társaság
Legfrissebb híreink
- Putyin beszámoltatta a Gazprom vezéreit
- Több mint egymillióan tartoznak az adóhatóságnak
- Csak 13 Malév-gép indult volna ma, rend van Ferihegyen
- Varga Mihály elárulta, mennyi pénzt hozhat az IMF
- Nem vették a szeszt tavaly év végén a magyar vásárlók
- Kisvárosnyi ember kerülhet utcára a Malévtől, de jön a Ryanair (videóval)
- Pluszban végzett a BUX, visszapattant a 290-ről az euró
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- Orosz atomerőmű építésébe száll be a Ganz
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Kétharmadával kurtítják meg a bankárfizetéseket a spanyolok
- Mit tegyen, aki bankkártyával vett Malév jegyet?
- Mit válaszolunk Barrosonak? Még csak a piszkozatnál jár a kormány
- Kilőttek a tőzsdék: tovább esett az amerikai munkanélküliség
- Van elég gáz, mindenki bedurranthat
- Kisvárosnyi ember kerülhet utcára a Malévtől, de jön a Ryanair (videóval)
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
- Bekeményített a NAV: nem úszták meg a mulasztók
- Öveket becsatolni: már nem Orbán Viktor mozgatja a forintot
- Befolyásolhatták a Tibort: berágtak a svájciak
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- A Hiltonban beváltható az Erzsébet-utalvány, a Tesco-ban nem
- Nem vették a szeszt tavaly év végén a magyar vásárlók





_fill_200x116.jpg)













_PH_2_oszlopos_leftlead_fill_124x80.jpg)