2p
A Nemzetközi Valutaalap küldöttsége arra kíváncsi, hogy minden adott-e a hitelprogram folytatásához.

Megérkezett kedden Kijevbe a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége Ron van Ruden vezetésével, hogy tárgyalásokat folytasson ukrán vezetőkkel a hitelprogram folytatásáról. Az ukrán pénzügyminisztérium közleménye szerint a misszió május 18-ig tartózkodik Ukrajnában. Fő feladata áttekinteni a tavaly márciusban elfogadott ukrán reformprogram végrehajtását.

Vizsgálják az eddigieket

Az IMF 2015 márciusában 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajna számára, amelyet négy éven át több részletben tervez folyósítani. A kölcsön első részletét - 5 milliárd dollárt - 2015. március 13-án, a második részletet - 1,7 milliárd dollárt - augusztus 4-én kapta meg Kijev.

A küldöttség másodjára tekinti át az együttműködési program alakulását, elsősorban a pénzügyi, a korrupcióellenes, a bankokat érintő politikára, a nyugdíjreformra és a privatizációra összpontosítva. Olekszandr Daniljuk ukrán pénzügyminiszter nemrég kijelentette, hogy Ukrajna számára rendkívül fontos legnagyobb hitelezőjével, az IMF-fel való együttműködés folytatása, mert így kiegészítő pénzügyi forrásokhoz juthat Ukrajna más hitelezőktől. A Nemzetközi Valutaalap legfrissebb előrejelzése alapján 1,5 százalékos gazdasági növekedés várható idén Ukrajnában 15,1 százalékos infláció mellett.

Instabil politika

Az IMF újabb hitelfolyósítását az elmúlt hónapokban kialakult ukrán kormányválság késleltette. A korábbi miniszterelnök, Arszenyij Jacenyuk népszerűtlensége miatt felbomlott a kormány mögötti parlamenti többségi koalíció. Hosszas tárgyalások után végül a két legnagyobb létszámú frakció, a Jacenyuk vezette Népi Front és a Petro Porosenko elnök mögötti blokk alakított új kormánytöbbséget, és április közepén hivatalba lépett az új kabinet az államfőhöz közel álló Volodimir Hrojszman miniszterelnök vezetésével.

Christine Lagarde, az IMF vezetője februárban arra figyelmeztetett, hogy a valutaalap leállíthatja Ukrajna pénzügyi támogatását, ha Kijev nem hajtja végre a beígért reformokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG