2p
Az idén tovább folytatódhat az építőipar növekedése, elsősorban az európai uniós forrásokból finanszírozott beruházások miatt, de a lakásépítések növekedése még várat magára az MTI által megkérdezett elemzők szerint.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatai szerint az építőipar teljesítménye 2005 óta először nőtt tavaly és 9,6 százalékkal haladta meg az előző évit.

Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank senior elemzője szerint az építőipar kiemelkedő teljesítményében a legbiztatóbbak az új szerződések állományának adatai, ezt kellemes meglepetésnek nevezte az elemző. Az ágazat teljesítményének növekedéséhez elsősorban az európai uniós forrásokból megvalósuló fejlesztések járultak hozzá. A meglévő megrendelések állománya miatt 2014-ben még nagyon erős lesz az ágazat teljesítménye - mondta.

Gabler Gergely, az Erste Bank Hungary vezető elemzője szerint pozitív, hogy a tavalyi évben megindult a növekedés az építőiparban, ugyanakkor a 9,6 százalékos éves indexnél figyelembe kell venni az előző évi alacsony bázist is. Hozzátette: az építőipar teljesítménye jelenleg a 2001-2002-es szinten van és a csúcsot jelentő 2006. évinek a felét éri el a termelése. Az uniós beruházások az idén is húzhatják az ágazatot, azonban a lakásépítés csak lassan élénkül, és utóbbi nagyban függ a hitelezés beindulásától is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vészhelyzet a Hormuzi-szorosban: találat ért egy hajót
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 13:54
A híradások ellentmondóak, de az biztosnak látszik, hogy találat ért egy kereskedelmi olajtankert a Hormuzi-szorosban. 
Makro / Külgazdaság Újabb csapást szenvedett el a tengeren Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 11:07
Belgium lefoglalt egy olajszállító tartályhajót, az orosz „árnyékflotta” egy feltételezett tagját.
Makro / Külgazdaság Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
Kollár Dóra | 2026. március 1. 06:49
Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.
Makro / Külgazdaság Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG