3p
Üzenetértékű és a jegybank optimizmusát tükrözi a növekedési hitelprogram (nhp) második szakasza keretösszegének felemelése Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház makroelemzője szerint, Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője pedig úgy vélte, hogy technikai jellegű a lépés.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden jelentette be, hogy az eddigi kétszeresére, ezermilliárd forintra növeli az nhp második szakaszának keretösszegét. 

Miért lehet technikai az emelés?


Török Zoltán

Török Zoltán kedden az MTI-nek elmondta: mivel a jegybank a tavaly úgy indította az nhp második szakaszát, hogy az 500 milliárd forintos keretösszeg szükség esetén 2000 milliárd forintig emelhető, ezért a mostani lépés inkább technikainak tekinthető. A szakértő hozzáfűzte, hogy bár a második szakaszban lassan, akadozva indult a hitellehívás, mostanra beindult a hitelezés.

A Raiffeisen elemzője egyetértett az MNB azon érvelésével, amely szerint egyrészt azért számít a hiteligénylések növekedésére, mert az utolsó negyedévben várható az európai uniós pályázatok kiírása, így nőhet a kereslet az európai uniós támogatások előfinanszírozására nyújtott hitelek iránt. Másrészt a növekedést valószínűsíti az is, hogy a hitelintézetek az utolsó negyedévre időzítették a program keretében történő hitelkiváltásokat.

Vagy inkább üzenni akarnak?


Török Bálint

Török Bálint azt emelte ki, hogy jelzésértékű és a jegybank optimizmusát tükrözi az emelés. Kifejtette: az MNB vélhetően úgy látja, szükség lehet a megemelt összegre, egyben azt üzeni, hogy a hitelkínálat oldaláról semmilyen korlátja nincs a hitelezés bővülésének. A szakértő ugyanakkor kérdéses, hogy teljesen kitöltik-e a rendelkezésre álló 1000 milliárdos keretet, tekintettel arra, hogy a második szakaszban eleinte rendelkezésre álló 500 milliárd forintból is még csak körülbelül 340 milliárdot kötöttek le.

A Buda-Cash szakértője hozzátette: úgy tűnik idő kellett, míg mindenki rájött, hogy ez egy valóban kedvezményes hitellehetőség. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy ha a kamatszint emelkedni kezd, akkor ezek a hitelek a jegybanknak is költségekkel járnak. Az emelés ugyanakkor azt sejteti - és ezt a monetáris politika is alátámasztja - , hogy a jegybank nem számol a kamatszint "elszállásával" a következő időszakban, vagy pedig úgy véli, hogy a hitelezés bővülésével járó pozitív hatások felülmúlják a kamatemelkedéssel járó többletköltségeket - fejtette ki Török Bálint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG