3p
Hétfőn rendkívüli visegrádi miniszterelnöki csúcstalálkozót tartanak, ahol többek között a menekült-ügy kezeléséről lesz szó. A résztvevők állítólag egy tartalék védővonal kialakításáról tárgyalnak majd Bulgária és Macedónia déli határain. Ez szöges ellentéte annak, ahogyan a németek akarják kezelni a válságot, nem csoda, hogy Merkel rossz szemmel nézi a találkozót. A Spiegel arról ír, hogy ebből nagy balhé lehet az Európai Tanács következő ülésén.

Rendkívüli visegrádi miniszterelnöki csúcstalálkozót tartanak hétfőn Prágában, amelyen a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák kormányfőn kívül Macedónia elnöke és Bulgária miniszterelnöke is részt vesz.

Védővonal

A négy visegrádi ország kormányfői - Bohuslav Sobotka (cseh), Beata Szydlo (lengyel), Orbán Viktor (magyar), Robert Fico (szlovák) - és a meghívott vendégek a tervek szerint megvitatják a schengeni határok védelmének a megerősítésével kapcsolatos kérdéseket, illetve tárgyalnak egy tartalék védővonal kialakításának a lehetőségéről Bulgária és Macedónia déli határain.

Törökország és Szíria határán (fotó: UNHCR, AFP)

A cseh kormányfő már korábban közölte, amennyiben az Európai Tanács februári üléséig nem fog működni a török-görög határ védelme, a visegrádi országok egy B-tervvel állnak elő, amely megerősítené Macedónia és Bulgária határainak védelmét. Az EU-vezetők csúcstalálkozóját a V4-ek kormányfői találkozója után három nappal tartják.

Mit keresnek a bolgárok és a macedónok az asztalnál?

A visegrádi országok elégedetlenek azzal, ahogy Törökország és Görögország a migrációs válságot kezeli. A törökök ráadásul hárommilliárd euró értékű uniós segélyre is ígéretet kaptak, ha csökkentik a menekültek áradatát. A V4-ek szerint azonban Ankara eddig nem teljesítette kötelezettségeit, így aktuálissá válhat a B-terv.

Erre utal a bolgár és a macedón vezetők meghívása is. "A rendkívüli V4-es csúcstalálkozóra meghívtam Bulgária és Macedónia vezetőit is. Fontosnak tartom, hogy ezen országok képviselői is részt vegyenek a V4-ek közös vitájában a határőrizet megerősítéséről az illegális migrációval kapcsolatban" - idézte Bohuslav Sobotka kijelentését szóvivője.

Merkel nyugtalan    

A schengeni határok őrzésének kérdésében komoly vita van a visegrádiak és az EU-régebbi, nyugati tagállamai között. Azt egyelőre nem tudni, hogy a V4-eken kívül milyen ennek az elképzelésnek, tehát a B-tervnek a támogatottsága.

Úgy tűnik azonban, hogy Németországot nyugtalanítja, hogy mi a célja a négy visegrádi ország, valamint Macedónia és Bulgária vezetői hétfői prágai csúcstalálkozójának. A Der Spiegel szerint a védővonal terv ellentétes azzal, ahogy a migrációs válság megoldását Angela Merkel tervezi. A német kancellár azt tervezi, hogy a migrációs válságot elsősorban Törökország segítségével oldják meg. A hetilap úgy látja, hogy az eltérő elképzelések miatt az Európai Tanács következő ülésén nyílt konfrontáció fenyeget Merkel és azon államok között, amelyek a német elképzelést elutasítják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG