3p
Komoly mulasztási bírságra számíthatnak azok, akik nem követik figyelemmel az adójogszabályok ez évi változásait a számlaadás tekintetében. Mivel az áfatörvény és az adózás rendjéről szóló törvény módosításai nem egyszerre lépnek hatályba, zavar alakult ki a számlákkal és az egyes értékhatárokkal kapcsolatban – hívják fel a figyelmet a Mazars szakértői.

Az új év beköszöntével számtalan jogszabályi változás lépett hatályba, és ahogy az gyakran előfordul, az adózók számára nem mindig egyszerű az ezek közötti eligazodás. Különösen nagy a zűrzavar az áfatörvény és az adózás rendjéről szóló törvény körül, hiszen módosításuk eltérő napon lép hatályba – foglalja össze a Mazars legfrissebb jelentése.

A bizonytalanság főként az 1 millió, illetve 100 ezer forintos értékhatár kérdését érinti a számlaadással kapcsolatban. A törvény most módosult 169. bekezdése  szerint a számla kötelező tartalmi kelléke a terméket beszerző, szolgáltatást igénybe vevő adószáma abban az esetben, ha a számlán az áthárított adó összege eléri vagy meghaladja a 100 ezer forintot. Ez az értékhatár tavaly még 1 millió forint volt, 2017. január 1-jei hatállyal módosult 100 ezer forintra.

Az áfatörvény alanyai számára igen fontos szabályról van szó – mondta el Kardos Dóra, a Mazars Kft. adómenedzsere. A nem megfelelő adattartalommal kibocsátott számla miatt a kibocsátó ugyanis mulasztási bírsággal sújtható. Ennél is nagyobb azonban a kockázat befogadói oldalon. Mivel a levonási jog érvényesítésének tárgyi feltétele az áfatörvény előírásainak megfelelően kibocsátott számla, abban az esetben, ha a vevő adószáma lemarad, az adóhatóság megtagadhatja a levonási jog érvényesítését mindaddig, amíg a kibocsátó nem állít ki helyes, már a vevő adószámát is tartalmazó számlát.

Hamarosan lesz még egy csavar a történetben

Nem változik ugyanakkor az Art. arra vonatkozó szabálya, mely szerint a belföldi összesítő jelentéstételi kötelezettséget azon számlák tekintetében kell teljesíteni, amelyeken az áthárított adó értéke az 1 millió forintot eléri vagy meghaladja. Január 1-jétől tehát változatlan marad azoknak a bizonylatoknak a köre, amelyeket a 65-ös bevallás M lapján szerepeltetni kell.

Kardos Dóra ugyanakkor felhívta a figyelmet: „A változás ezen a területen is hamarosan beköszönt, hiszen az elfogadott módosítás értelmében 2017. július 1-jétől itt is módosul az értékhatár: a jelenlegi 1 millió forintról, követve a számla adattartalmához kapcsolódó jogszabályi változásokat, 100 ezer forintra csökken.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG