Hirdetés
Hirdetés

Valami történt Európában - mire kell ennyi pénz a bankoknak?

2017. október 11., 07:33

Hatszor annyi pénzt kértek az EKB-tól, mint várták.

Szokásos egyhetes, nulla százalékos kamatú aukciót tartott kedden az Európai Központi Bank, ahol a vártnál lényegesen több pénzt igényeltek az európai bankok. A megugrott keresletet a szakértők egyértelműen a spanyolországi bizonytalansággal indokolták, pontosabban azzal, hogy továbbra is fennáll az esélye annak, hogy Katalónia kiválik Spanyolországból.

Az EKB keddi aukcióján 33 bank összesen 21,3 milliárd eurót igényelt – a múlt héten még csak 3,2 milliárd euróra volt szükségük. Ez csaknem hatszorosa annak az összegnek, amit a Reuters által megkérdezett elemzők vártak, és a legtöbb március óta. Az egy hetes, úgynevezett MRO (Main Refinancing Operation) tenderen kihelyezett összeg folyamatosan csökkent 2015 óta, a trend azonban megszakadt a keddi aukcióval.

Hirdetés
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Megszűnhet a lakásáfa: elszállnak a lakásárak?

Megszűnhet a lakásáfa: elszállnak a lakásárak?

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szavai szerint nem várható, hogy a 2019. december 31-e után meghosszabbítanák az újépítésű lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó 5 százalékos áfakulcsot. A kedvezményes lakásáfa megszűnése több szektorban is komoly negatív hatással járhat.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Idén is 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak karácsonyra a nyugdíjasok a kormánytól. Ön szerint kiknek járna még az utalvány?