2p
Béremeléssel próbálja leküzdeni a munkaerőhiányt a vasúttársaság.

Az állami vállalatok közül elsőként a MÁV-csoport alakított ki közös béremelési javaslatot a szakszervezetekkel – derült ki a cég Privátbankárnak küldött közleményéből. A közösen kialakított és dokumentált javaslat a 2017 és 2019 közti időszakra vonatkozik. A tárgyalások után elkészült tervezet jegyzőkönyvét az érdekegyeztetést folytató munkáltató képviselői és a szakszervezetek is aláírták.

A dokumentumot a vállalat legkésőbb február 5-ik eljuttatja a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, melynek értelmében idén átlagosan 13 százalékkal, jövőre 12 százalékkal, míg 2019-ben minimum 5 százalékkal növekedhet a nem vezető beosztású munkakörben dolgozó csaknem 36 ezer vasutas bére.

Még mindig kevés a dolgozó

A bérfejlesztés célja itt is a fluktuáció és a szakemberhiány kialakulásának megelőzése, – a munkaerő-piaci helyzetre is tekintettel – a szakképzett munkaerő megtartása és jövőbeni biztosítása, valamint a munkakörök közötti bérfeszültségek kezelése. A közszolgáltatás zavartalan ellátása érdekében kialakított béremelési javaslatban a felek rögzítették, hogy a jegyzőkönyvben foglaltak nem kötelezik az aláírókat, az álláspontok kizárólag a tulajdonos, illetve a tulajdonosi joggyakorló szervezet tájékoztatására szolgálnak.

A vasúttársaságot érintő munkaerőhiány tavaly csúcsosodott ki. Az akkori hírek szerint a MÁV csaknem hatszáz új dolgozót keresett – gyakorlatilag minden munkakörre.

A súlyos hiányt akkor a bérfelzárkóztatáson túl a 12 órás munkaidő meghosszabbításával és plusz juttatásokkal próbálták kezelni, ugyanakkor a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete felhívta a figyelmet: a jegyvizsgálók nagy része akár havi 200 órát is dolgozik, ami komoly szellemi és fizikai megterhelést jelent.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG