2p
Az autógyártó társaság szerint egyenlőre nem tudni, mi lesz a gyárak sorsa középtávon.

Az Opel egyik szóvivője szerint az autógyártó társaság valamennyi üzemére, így a szentgotthárdi motorgyárra is vonatkozik, hogy az új tulajdonos tiszteletben tartja az érvényes szerződéseket. Az autógyártó szentgotthárdi üzeme a társaság legnagyobb európai motorgyára, további kijelentéseket tenni túl korai lenne azon kívül, hogy a PSA francia konszern tiszteletben tartja az amerikai General Motors idején kötött megállapodásokat.

A kijelentés persze nem csak vas megyei, de az összes többi üzemre is vonatkozik. Egyenlőre még nem lehet tudni, miként alakulhat a gyárak sorsa a következő öt éves időszakban, ugyanakkor ezt akkor sem lehetne tudni, ha nem történne tulajdonosváltás a társaságnál – nyilatkozta az Opel rüsselsheimi központjának kommunikációs osztálya.

Egy biztos: Azzal, hogy az Opel és a brit testvérmárka, a Vauxhall is átkerül a Peugeot, az Citroent és a prémiumkategóriás DS modellcsaládot gyártó PSA csoporthoz, létrejön a világ második legnagyobb európai autógyár vállalkozása. Emellett az is biztos, hogy az Opel továbbra is arra törekszik, hogy nyereséget termeljen – tették hozzá.

Az Opelnek hét európai országban vannak gyárai, kutatás-fejlesztési, illetve tesztközpontjai. A nyugat-magyarországi Szentgotthárdon működő üzemében mintegy 1200 embert foglalkoztat. A több mint 35 ezer munkatárssal dolgozó autógyártó társaság 1931 óta áll a GM 100 százalékos tulajdonában, 1999 óta azonban veszteséges. A tulajdonos váltás még idén végbe megy a tervek szerint, de az ügylethez versenyhatósági engedélyek is szükségesek. A megállapodás értelmében a GM több mint 680 milliárd forintnak megfelelő összegért adja el európai érdekeltségét a francia konszernnek.

Újabb autógyár jöhet Magyarországra?

A Nissan irányítása alatt álló Mitsubishi új autómotor-gyárat építene, mi is versenyben vagyunk. További részletek a Privátbankár.hu-n.>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG