3p
A Budapest Economic Forum jegybankelnöki panelbeszélgetésén a volt MNB-elnökök, illetve alelnökök alapvetően egyetértettek abban, a válság során kibővül a jegybankok szerepe, és bizonyos reálgazdasági célok is bekerülnek a követendő irányok közé.

Aktivista jegybankok

Így a központi bankok fókuszába is bekerülnek olyan célok, mint a gazdasági növekedés ösztönzése, vagy a munkaerő-piaci folyamatok figyelése, és az inflációs célok követése időlegesen háttérbe szorul.

Bod Péter Ákos szerint a világ vezető jegybankjai által alkalmazott mostani eszközök nem újak, "mintegy 60 éve ez volt a gyakorlat". A 2007-es válság óta a központi bankok szerepének változását lehet tapasztalni, amikor a válság mérséklődik, a jegybankok aktív szerepvállalása is csökken - elemezte.

Helyes az irány?

Járai Zsigmond szerint most teljesen mást tesz az MNB, mint a korábbi években, egyúttal helyeselte azt a gyakorlatot, amit az MNB mostani vezetése folytat. "Azt gondolom, azt teszi a jegybank most, amit tennie kell és ez a helyes irány" - emelte ki Járai Zsigmond. A fő cél most a növekedés segítése és a pénzügyi rendszer stabilitása - hangozatta.

Karvalits Ferenc, egykori alelnök viszont furcsának ítélte, hogy az alacsony kamaton keresztüli forintgyengülésre is alapozó stratégiát Járai Zsigmond jónak ítélte, hisz szerinte Járai Zsigmond saját elnöksége alatt éppen ennek ellenkezőjét folytatta.

Bod Péter Ákos szerint a rendszerváltozást követő egy-két évben szintén leállt a hitelezés, és a jegybank akkor is vállalt katalizátor szerepet.

Leomlott a fal

Surányi György szerint már 100 éve is lényegében azt csinálták a jegybankok, amit most újnak állítanak be. Kiemelte: új és jó jelenség, hogy a fiskális és monetáris politika közötti fal leomlott a válság óta. Surányi György szerint elhibázott, hogy az MNB csak a headline inflációt figyeli, és szerinte ennek és a bankrendszer "leültetésének" igen negatív gazdasági következményei lesznek a jövőben.

Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi alelnöke szerint szakmai tévedés, hogy az MNB az utóbbi időszakban csak a "headline", azaz a nominális inflációra figyelne, és ez alapján vitte le az alapkamatot, hiszen az adószűrt maginfláció is mindössze 1,5 százalék körüli szinten van. Kiemelte: számos elemzést, jegybanki felmérést készítenek, amelyek megalapozzák az MNB döntéseinek helyességét.

Surányi György szerint azonban a maginfláció, illetve az adószűrt maginfláció körüli érvelés helytelen. Megjegyezte, azt nem tudja, mennyire korrekt, vagy nem korrekt módon méri a jegybank a folyamatokat, de a bankrendszer leültetésének nagyon súlyos következményei lesznek a magyar gazdaság közép és hosszú távú növekedésére vonatkozóan.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG