2p
A Világbank finanszírozási programokkal, fejlesztésein keresztül vállalhat szerepet a jövőben a migrációs probléma megoldásában; Varga Mihály szerint ez az egyik legfontosabb tanulsága a szervezet múlt hét végén tartott közgyűlésének.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszédet mond, miután átvette Az év pénzügyminisztere Közép- és Kelet-Európában díját a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank éves kongresszusán Limában 2015. október 10-én. Kép forrása: MTI

A nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt erről hétfőn reggel. Varga Mihály elmondta, hogy a bevándorlás kérdése befolyásolta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank közgyűlését, szinte nem volt olyan beszélgetés, találkozó, amelyen a migráció kérdése és annak gazdasági hatásai ne kerültek volna szóba.

Maradjanak ott

Kifejtette: egyre inkább azt lehet tapasztalni, hogy a világ gazdasági vezetői, gazdaságpolitikusai a megoldást abban látják, hogy a kiváltó konfliktust kell kezelni, és helyben kell tartani azt a több milliós embertömeget, amely indulásra készen azt fontolgatja, hogy Európa felé veszi az irányt.

Varga Mihály lett az év pénzügyminisztere >>>

A megoldásban a Világbank szerepe az lehet, hogy olyan finanszírozási programokat indítson, amelyek helyben biztosítanak megélhetést és jövedelmet a most útnak indulóknak, továbbá békésebb körülményeket teremtenek a mindennapi élethez saját országukban, hogy oda vissza tudjanak térni. Vagyis a Világbank a közel-keleti térségben - Irak, Szíria, Jordánia, Libanon, vagy akár a szubszaharai régióban - a fejlesztésein keresztül próbálja majd a migrációs problémát kezelni, és ezen kell dolgozniuk a világ vezetőinek a következő hónapokban.

Fogy a türelem

Míg nálunk most kevésbé van szem előtt a menekültválság, Németországban kezdenek elszabadulni az indulatok, és fogy a lakosság türelme is: egy nemrég elkészült felmérés szerint a németek többsége most már véglegesen visszaállítaná a határellenőrzést. Részletek >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG