5p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Varga Mihály szerint nem fenyegeti a hiánycélt, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt nőnek a védelmi kiadásaink, megszorítások pedig nem lesznek. A nemzetgazdasági miniszter ostorozta egy kicsit a bankokat: ha nem akarnak maguktól hitelezni, mert durcásak lettek, akkor majd a kormány ráveszi őket.

Muszáj költeni a magyar hadseregre

Bár az orosz-ukrán konfliktus miatt nőnek a magyar költségvetés védelmi kiadásai, ez nem veszélyezteti az idei hiánycél elérését, a kiadásnövekedés fedezete a tartalékokból rendelkezésre áll - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Hír TV P8 című műsorában.

Varga Mihály kiemelte: Magyarországnak meggyőződése, hogy az Oroszország ellen az Európai Unió által bevezetett gazdasági szankciók nem vezetnek az orosz-ukrán konfliktus megoldásához. Kiemelte, hogy Magyarországnak érvényesítenie kell gazdasági érdekeit, és az orosz-ukrán konfliktus megmutatta azt is, hogy az utóbbi 20 évben elhanyagolt magyar védelmi ipart fejleszteni kell. A miniszter kifejtette: meg lehet találni azt a pontot, ahol a védelmi iparba történő beruházások bizonyos piaci területeken is meg tudnak jelenni.

Fáj nekünk az oroszok megregulázása

A kormány bízik abban, hogy mihamarabb békésen rendeződik az orosz-ukrán konfliktus - mondta Varga Mihály. Kifejtette: a globalizáció azt is jelenti, hogy aki az orosz piacról kivonul, annak a helyére "abban a pillanatban" más, unión kívüli országból ott terem három másik cég. Magyarországnak komoly gazdasági kapcsolatai vannak Ukrajnával és Oroszországgal, míg az uniós szankciókat "teljes mellszélességgel" támogató országok - például Írország, vagy Spanyolország - nem veszítenek annyit az embargóval, mint hazánk - emelte ki Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, hogy a 125 millió eurós uniós kompenzációs alapból Magyarország direkt támogatást még nem kapott, de igényeit bejelenti, mivel sok kára származott az Oroszország ellen bevezetett embargóból.

Amit nem esznek meg az oroszok, majd megesszük mi?

A miniszter szerint továbbra is folytatni kell a keleti nyitás politikáját, és meg kell nézni, hová lehet több magyar terméket elhelyezni, a maradékot pedig a belső fogyasztásra kell felhasználni. Az "alma válság" egyik megoldása is az a miniszter szerint, hogy amit külföldön nem tudnak eladni, azt az államnak kell felvásárolnia és többek között a közétkeztetés keretében iskolák, vagy kórházak, szociális intézmények ellátásába "beforgatnia". A témában egyébként Fazekas Sándor agrárminiszter is adott néhány tippet a napokban - 4+1 tipp a minisztertől és zsonglőrmutatvány az államtitkártól korábbi összeállításunkban >>

"Kapitális marhaság", hogy megszorítás lesz

A nemzetgazdasági miniszter arról, hogy az ellenzék egy, a héten elhangzott előadásából azt a következtetést vonta le, hogy óriási megszorításra készül a kormány, azt mondta, hogy ez "kapitális marhaság", mivel ő csupán arról beszélt, hogy a gazdaság növekedésével párhuzamosan az állami kiadások aránya is csökken. Nincs tehát szükség semmilyen megszorításra, hiszen Magyarország a legjobban teljesít az unió tagállamai között - mondta.

A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban Varga Mihály elmondta: a következő négy év legfontosabb feladata, hogy még több új munkahely jöjjön létre, és további ösztönözzék a növekedést. Kifejtette: az újraiparosítás is arról szól, hogy több munkahely legyen, de ehhez szükség van olyan beruházásokra, amelyek ezt megalapozzák, és ehhez kell hozzárendelni az európai uniós forrásokat, egy megfelelő adórendszert és a költségvetési kiadásoknak egy olyan felülvizsgálatát, amely a vállalkozók beruházásait, munkahelyteremtését támogatja.

Azért nem hiteleznek a bankok, mert durciznak?

Arról, hogy a bankokra újabb, 1000 milliárd forint nagyságrendű teher hárul az elszámoltatás keretében, Varga Mihály elmondta: ez nagy összeg, de például azt figyelembe véve, hogy 2009-ben, "a válság kellős közepén" a magyar bankrendszernek 300 milliárd forint feletti nyeresége volt, "ez belefér még". Hozzáfűzte, hogy a magyar bankok tőkehelyzete stabil, sőt a bankok itt akarnak maradni az országban.

Szólt arról is, hogy míg a magyar tulajdonú bankoknál a hitelezés nagyjából a 2008-as szinten maradt napjainkig is, külföldi tulajdonúaknál ez 30-40 százalékkal csökkent az utóbbi hat évben. A külföldi bankok "megsértődtek, durcásak lettek", ezért nem hajlandóak azt a szerepüket betölteni a gazdaságban, amiért létrejöttek - fogalmazott Varga Mihály. Kiemelte: a kormány meg fogja találni azokat az eszközöket, amelyekkel hitelezésre tudja ösztönözni a bankokat.

Azzal kapcsolatban, hogy a héten elfogadott banki elszámolási törvény banki kamatmoratóriumot is bevezet legkésőbb 2016. április 30-áig, Varga Mihály elmondta: eddig az időpontig van lehetősége a kormánynak arra, hogy kidolgozzon egy átlátható árazási modellt, amely a tisztességesen működő bankrendszer alapjait fekteti le.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
Makro / Külgazdaság Most London mutatott fityiszt a Karmelitának
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 08:42
Egy hellyel hátrébb került Magyarország lapunk szerda reggel kiadott európai inflációs rangsorában, miután a britek is nyilvánosságra hozták a maguk rátáját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG