2p
Az osztrák turisták költötték a legtöbbet Magyarországon, de a szlovákok és a németek is mélyen a zsebükbe nyúltak.

Az osztrák turisták költötték a legtöbbet, 41 milliárd forintot Magyarországon idén az első negyedévben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című friss kiadványából. Az osztrákokat a szlovákok követték 29 milliárd forinttal, majd a németek (25 milliárd forint), az Egyesült Államokból érkezők (22 milliárd forint) és a románok (21 milliárd forint) következnek. A külföldiek az első három hónapban a tavalyinál 11 százalékkal többet, 288 milliárd forintot költöttek Magyarországon.

Sokan csak egy napra jönnek

Az egy napra az országba látogató külföldiek kiadása 86 milliárd forintot tett ki, ami 5,9 százalékkal haladja meg az előző év azonos negyedévében mértet. A növekedést a KSH szerint szinte teljes mértékben a szabadidős turisták kiadásainak bővülése adta: az egy évvel korábbihoz képest 63 százalékkal többet költöttek az egynapos utazásokon résztvevők, aminek jelentős része gyógyászati és egészségmegőrzési célú kezelésekhez, valamint rokonlátogatásokhoz kapcsolódott.

Az egy napra látogatók 36 százaléka átutazó, további 29 százalékuk vásárlási céllal érkezett, és 24 százalék a turisták aránya.

A turisták költenek legtöbbet

A több napra Magyarországra látogatók 2015 első negyedévében 14 százalékkal költöttek többet, mint egy évvel korábban. A 203 milliárd forintnyi bevétel 90 százaléka (183 milliárd forint) a turistáknak köszönhető.

A statisztikai hivatal adataiból az is kiderül, hogy az idei első negyedévben a tavalyinál 7,4 százalékkal több, 9,4 millió alkalommal látogattak külföldiek Magyarországra. Az egy napra látogatók (6,9 millió fő) 5,2 százalékkal érkeztek többen, mint 2014 első három hónapjában. A több napra érkezők száma 14 százalékkal, 2,5 millióra emelkedett. A turisztikai célú utazások 21 százalékkal bővültek, a nem turisztikai utak száma összességében nem változott - derül ki a statisztikai hivatal adataiból.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG