3p
Mind a NATO, mind számos EU tagállam közösen erősíti az európai védelmi képességeket. Németország a következő 15 évben 130 milliárd euró értékben kívánja megújítani elöregedett fegyverzetét. Berlin katonai stratégái közben forgatókönyvet dolgoztak ki az európai integráció megrendülésének esetére is - amelyet svájci társaik már évekkel ezelőtt megtettek.

A NATO védelmi miniszterei szerdán arról egyeztek meg, hogy a védelmi szervezet két új parancsnoki központot hoz létre Európában, a Moszkva felől érkező (hagyományos és új generációs, többek között a hibrid és kiber hadviselési) veszélyekre adott válaszul. Az egyik, az atlanti parancsnoki központ a tengeri szállítási útvonalakat kell, hogy védelmezze konfliktus idején, amint a nehéz fegyverzeteket az USÁ-ból és Kanadából Európába szállítják. A másik központ az Európán belüli logisztikáért felel majd. A központok létrehozásáról szóló döntés a hidegháború utáni enyhülési időszak NATO-politikájának a végét jelenti egyben.

Mi az a Pesco?

Mindezzel párhuzamosan a várakozások szerint 19 EU tagállam, köztük Berlin, Párizs, Róma és Madrid egy állandó struktúrált védelmi egyettműködésről (Pesco) egyezhet meg a decemberi Európai Csúcson. Ez a katonai logisztika szorosabbra fűzése és új generációs tankok kifejlesztése felé nyitná meg az utat. A Pesco támogatói szerint ez csupán kiegészító szerepet játszana a NATO mellett, amely megőrizné elsődleges szerepeként a tagállamok területi védelmét.

Az Egyesült Királyság kiválásával a legütőképesebb nukleáris haderő távozik az EU-ból, amely eddig az unió védelmi kiadásainak egy-negyedéért volt felelős. London pedig vehemensen ellenezte a közös európai védelmi együttműködés ötletét, tehát most a Brexittel megnyílt az út egy önállóbb európai kül- és biztonságpolitika kialakítása felé.

Nem tekinthető véletlennek, hogy tavaly egy nappal a tavalyi Brexit népszavazás után a német és a francia külügyminiszter már egy „Európai biztonsági paktum” létrehozására szólítottak fel. A német védelmi minisztérium erőteljes szakmai tanácsadásával tető alá hozott EU-s Globális Stratégia Európát autonóm cselekvésre szólítja föl „ha és amikor ez szükségessé válik”. Valóban, az új stratégia az önálló európai hadsereg létrehozásának egyik lépcsőfoka, amely egyben alátámasztja Európa globális szerepvállalását. A tervezetben új, uniós szintű állandó katonai-hadműveleti struktúra szerepel, saját főhadiszállással.

Káncz Csaba

A németek rálépnek a gázpedálra

A közös európai védelmi politika nagy lökést kapott az új francia elnök, Macron megválasztásával, aki erőteljesen Berlin felé orientálódik. Az EU védelmi minisztereinek májusi találkozóján a tagállamok már megállapodtak egy közös parancsnoki központ felállításában, amely polgári és katonai műveletet fog támogatni. Ennek keretében „lebontották az EU harcoló egységeinek bevetésével kapcsolatos eddigi pénzügyi korlátokat”.

A jövőben egyben jelentősen növekedni fog Németország védelempolitikai szerepe, miután az ország komoly fegyverkezésbe kezdett - utóbbi tényt jól mutatja, hogy Berlin a következő 15 évben 130 milliárd euró értékben kívánja megújítani elöregedett fegyverzetét. Ezzel párhuzamosan a napokban komoly figyelmet kapott egy kiszivárgott német védemi dokumentum is, amely forgatókönyvet dolgozott ki az EU összeomlása esetére. Ezzel a tervvel a németek csupán több éves lemaradásukat dolgozták le a svájciakhoz képest, amelynek hadserege az utóbbi években nemcsak terveket dolgozott ki erre az esetre, hanem több hadgyakorlaton már ennek kivédést is szimulálta.

Káncz Csaba jegyzete

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG