3p
Belendült az iraki hadsereg Moszulnál: a hónap eddigi részében igen hevesen támadták az Iszlám Állam maradéka által uralt részeket, és most már nap mint nap hatalmas szeleteket szereznek vissza, már csak 12 négyzetkilométer van ellenséges kézen. Ramadánig végezni akarnak a csatával.

Volga-Tigris

Az Irak északi részén fekvő Moszul városa volt az a hely, ahol kikiáltották az Iszlám Államot 2014-ben. A város visszaszerzéséért folytatott hadművelet 7 hónapja kezdődött, és azóta kegyetlen harc folyt, ami úgy tűnik, most utolsó szakaszához érkezett. Sztálingrádot 1942 nyarán kerítették be a németek, októberre szinte az egész várost elfoglalták, csak pár négyzetkilométer maradt orosz kézen. Ez azonban elég volt ahhoz, hogy lekösse a német haderő nagy részét, és közben a szovjet hadsereg bekerítő hadműveletet tervezhessen a szárnyakon.

Ez sikerült is, novemberben meg is támadták két oldalról a gyenge szárnyakat, majd szisztematikusan felszámolták a bekerített német 6. hadsereget. A harcnak február 2-én lett vége, amikor Paulus tábornok megadta magát a város központjában. Moszulnál is hasonló az időtartam, csak annyi az eltérés, hogy itt ez végig a város felszabadításáról szólt (annak idején harc nélkül került az IÁ birtokába). A Paulus megadásának megfelelő nap pedig az lesz, amikor sikerült visszafoglalni a Nagymecsetet, lerángatni róla a fekete zászlót, és felhúzni az irakit (itt történt az IÁ kikiáltása).

Gyorsítás

Most mindenesetre röpcédulákat dobnak le a még fel nem szabadított területek lakosságának, amelyben biztatják őket, hogy rövidesen felszabadulnak, tartsanak ki, esetleg meneküljenek ki az ostromövezetből, ha tudnak. Az ostrom felgyorsítása óhatatlanul több civil áldozatot követelt, de ha a civilek miatt az eredeti tempóban zajlott volna a hadművelet, akkor a végtelenségig elhúzódik, így most a forró nyár és a muszlim ünnep közeledtével belehúztak az iraki erők.

A végső roham

A Ramadán május 27-én kezdődik, addig győzelmet akarnak hirdetni, és abban bíznak, hogy utána már csak legfeljebb egy-egy háztömbben maradnak ellenállók, akiket még ki kell majd füstölni. Megadás itt szóba se kerül, mint Sztálingrád vagy akár Berlin esetében: a dzsihádisták halálukig harcolnak, csak egy-egy tagjuk adja meg magát, így az utolsó szálig le kell őket vadászni.

A Reuters szerint a röplapokon felszólítják a lakosságot, hogy semmilyen járművet ne használjanak: ma hajnaltól a felszabadulásig minden mozgó járműre lőni fognak, mivel a dzsihádisták utolsó fegyverei az autóbombák, melyeket robbanóanyaggal raknak meg, beül egy öngyilkosjelölt, majd megpróbálja a felszabadító erők közé vezetni, és felrobbantja, amikor azok igazoltatni akarnák.

A szír oldal

Ha az ostrom véget ér, a felszabaduló 100 ezres haderő vélhetően megtisztítja a még az Iszlám Állam birtokában lévő alig lakott, jórészt sivatagi iraki területeket. Kérdés, hogy ha ez is megvan, átlépnek-e szír területre a harcot folytatni. Mindenesetre a dzsihádisták szíriai főváros, Rakka körül is szorul a hurok: az arabokból és kurdokból álló SDF koalíció erői folyamatosan közelítik a várost, északkelet felől már 3 kilométerre állnak tőle. Rakka az Eufrátesz folyó északi oldalán fekszik, így elég a folyóig előrenyomulni, nem kell felkészülni, úgymond külön „Pest” és „Buda” ostromára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG