4 milliárd forint a beugró a magyar gazdaglistára

2010. május 06., 07:03

A Napi Gazdaság összeállítása szerint 257 milliárddal növelte vagyonát tavaly a 100 leggazdagabb magyar. Demján mellett Csányi és Várszegi fért fel még a dobogóra

A Napi Gazdaság összeállítása szerint 257 milliárddal növelte vagyonát tavaly a 100 leggazdagabb magyar. Demján mellett Csányi és Várszegi fért fel még a dobogóra.

A 100 leggazdagabb magyar együttesen 257 milliárddal növelte a vagyonát tavaly - derül ki a Napi Gazdaság Kiadó 2010-es kiadványából, amely immár kilencedik alkalommal jelent meg.

A 100 leggazdagabb listáját az idén is Demján Sándor vezeti - ismerteti a társaság közleményében. A 2010-es listába kerüléshez 4,3 milliárdos "belépési minimumot" kellett elérni. Az összeállításból kiderül, hogy az első helyezett Demján 150 milliárd forintos vagyont mondhat magáénak, amely a tavalyi drasztikus csökkenést követően már több mint 10 százalékkal gyarapodott.
   
A második helyen álló Csányi Sándor és a harmadik Várszegi Gábor is növelni tudta vagyonát az elmúlt évben. Az adatok az első tíz helyezett esetében jelentős gyarapodásról tanúskodnak.
   
A kiadványban az országos 100-as lista mellett az idén is külön összeállításban szerepelnek Nyugat-, Kelet-, Közép- és Dél-Magyarország leggazdagabbjai.

Kétszer annyi az orosz milliárdos
Mexikói vezeti a tavalyi gazdaglistát
Gombamód szaporodnak az indiai milliárdosok
Eláruljuk, ki a világ legbefolyásosabb embere
Eltűnt milliárdok: már nem Amerika a világ közepe

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook