A fele pénz a hazai boltok kasszájába folyik

2010. április 20., 11:42

Legjobban a diszkontok pozíciója erősödött – a négy lánc forgalma 14 százalékkal emelkedett egyik évről a másikra. Hazai láncok üzletei képviselik az élelmiszer-kiskereskedelmi hálózat több mint felét

Legjobban a diszkontok pozíciója erősödött – a négy lánc forgalma 14 százalékkal emelkedett egyik évről a másikra. Hazai láncok üzletei képviselik az élelmiszer-kiskereskedelmi hálózat több mint felét.

A Tesco, CBA és Coop áll a legnagyobb forgalmú élelmiszer-kereskedelmi láncok 2009. évi  ranglistájának élén, ahogyan egy évvel korábban is. A Tesco forgalma 602 milliárd forintról 638,4 milliárdra nőtt. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat 2009. évi rangsora, amit a vállalatok saját közlése, illetve becslések alapján állítottak össze - olvasható a cég közleményében.

A Tescót követő CBA 547,5, míg a Coop 510 milliárd forinttal szerepel a ranglistán. Mindkettő valamivel nagyobb mutatóval, mint egy évvel korábban. Utánuk következik, ahogyan az előző évben is, a Spar csoport 397,4 és a Reál 358  milliárd forinttal. Szintén növekedtek, egyik évről a másikra.

A rangsorban második CBA 3 054 üzlete, a harmadik Coop 5 250 és az ötödik Reál 2 320 boltja együttesen több mint 10 500 egységet jelent. Így a három hazai tulajdonban lévő lánc együttesen a teljes magyarországi élelmiszer-kiskereskedelmi hálózat több mint felét képviseli.
   
A magyar tulajdonban lévő vállalatok előkelő pozíciója fehér hollónak számít Közép-Európában. Hazai tulajdonú láncok ugyanis hasonlóan magas forgalmakat, illetve piaci részesedéseket régiónk egyetlen más országában sem érnek el.
   
Az Auchan és a Cora hipermarketjeivel a boltláncok rangsorának 6., illetve 10. helyére került. A több csatornát működtető Tesco piacvezető pozícióját többek között terjeszkedésének is köszönheti. Egy év alatt tizenhárom hiper- és tizenöt szupermarkettel, összesen 176 üzletre bővítette hálózatát. Az említett bolttípusokon kívül belvárosokban expressz, az északnyugati megyékben pedig S-market üzletei várják a vevőket. .

A hipermarket láncok közül a Tesco mellett az Interspar és az Auchan is terjeszkedett tavaly. Az Interspar két új üzlettel 31-re növelte hálózatát, az Auchan egyet nyitott, és 12 egységet működtet. 

A négy diszkontlánc – Lidl, Penny Market, Aldi és Profi – a legutóbbi időszak nyertesei közé tartozik. A Nielsen által becsült együttes forgalmuk 14 százalékkal emelkedett, egyik évről a másikra, és múlt évben meghaladta a 430 milliárd forintot. Jelentős növekedésük egyik fő oka, hogy a fogyasztók egy része olcsóbb üzletek felé fordult a legutóbbi időszakban. Másik pedig, hogy a hazai diszkont hálózat 39 egységgel bővült egyik évről a másikra. A Lidl tizenhét, Aldi tizenhárom, míg a Penny Market kilenc új diszkontot nyitott Magyarországon.
   
Figyelemreméltó piaci szereplő a Spar. Az Interspar bővítése mellett szupermarket hálózatába beleillesztette a Plus diszkontokat, de nyitott új egységeket is.
   
Az üzletláncok idei rangsora azt mutatja, hogy folytatódik az élelmiszer-kiskereskedelem koncentrációja, a vásárlói igények változásainak megfelelően. A legtöbb magyar fogyasztó számára idén a boltválasztás legfontosabb kritériumává lépett elő, hogy egy üzletben megtaláljon mindent, amire szüksége van, mégpedig könnyen és gyorsan. . 

Harminc új Tesco nyílik idén

Halálra vannak ítélve a vidéki kisboltok?

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook