A 2009-2010-es síszezonban közel negyedével többen kötöttek biztosítást, mint egy évvel korábban, a biztosítottak több mint fele a drágább termékeket kereste
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint a biztositas.hu mintegy 20 ezer biztosítás adataiból végzett kutatásából kiderül, hogy a legtöbb kiutazó az orvosi és mentési költségeket tekinti a legfontosabb választási szempontnak. Ezen ügyfelek aránya ma már meghaladja a 70%-ot. A sífelszerelések biztosítása is népszerű fedezet, ezt az ügyfelek több mint 50%-a választja, viszont a közlemény szerint méltánytalanul háttérbe szorul az autó assistance szolgáltatás (20%-ban választott), holott a szerződők jelentős többsége autóval utazik a kiválasztott sípályához, abiztosítás pedig a hazaszállítás költségét is tartalmazza.
A síelők igyekeznek ár/érték arányban a nekik legmegfelelőbb utasbiztosítási terméket választani. Általános tapasztalat, hogy a síelők hajlandóak kicsivel többet fizetni a biztosításért, ha cserébe nagyobb biztonságot kapnak. A felmérés szerint az olcsó, de kis fedezetű termékeket szinte senki sem választja már a síeléshez. Mint az alábbi grafikonból kiderül, a biztosítást kötők 55,9 százaléka választotta a drágább és ezáltal nagyobb fedezetet nyújtó ún. top termékeket, 31,5 százalékuk a közepes, míg 12,6 százalékuk az olcsó konstrukciókat vásárolta.
.jpg)
A biztositas.hu portálon eladott utasbiztosítások adataiból az is kiderül, hogy idén - a tavalyi évhez hasonlóan - a síelők 98%-a európai úti célt választott magának és szinte mindegyikük autóval közelítette meg a síterepet. A kiutazók átlagos száma 2,2 fő körül alakult és a legtöbben (mintegy 90%), bankkártyával fizettek az utasbiztosításukért.
A külföldi síutak előtt mindenképpen ajánlott utasbiztosítást kötni, hiszen az nemcsak a baleset miatt esetleg szükséges drága külföldi kórházi ellátás kiadásaira nyújt fedezetet, hanem számos egyéb szolgáltatást tartalmazhat - áll a K&H Biztosító hasonló tárgyú közleményében. Ha a balesetet szenvedett gyermeknek hosszabb időre kórházban kell maradnia, nagyon fontos, hogy mielőbb mellette lehessen valamelyik szülő, ezért érdemes olyan biztosítást választani, ami fedezi a szülő oda- és visszautazását, valamint szállásköltségét is. Számos további kiadás is felmerülhet, pl. telefonköltségek, poggyászkárok, sporteszközök kárai, amelyekre mindig gondolni kell az utasbiztosítás kiválasztásakor - hívják fel rá a figyelmet.
"Gyakori probléma, hogy sokszor az utolsó pillanatra, az indulás előtti estére hagyják a biztosításkötést és nem szánnak rá elegendő időt, hogy utánanézzenek a részleteknek. Pedig kiválaszthatják és meg is köthetik a biztosításukat akár az indulás előtt több héttel, hiszen van arra lehetőség, hogy a kockázatviselés később, az ügyfél által meghatározott időpontban kezdődjön." – mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító nem-életbiztosítási üzletágának vezetője.
Nyugodtan perelhet: fizet a biztosító
Csökkenő bevételek a biztosítási piacon
Kgfb: az autók harmadát átsorolják
Aláhulló jégcsapok - ki a felelős?
Privátbankár
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Már több mint 100 magyar Mercedes készült, de nem eladóak
- Debrecen és London közötti járatot indíthat a Wizz Air
Legfrissebb híreink
- Már több mint 100 magyar Mercedes készült, de nem eladóak
- Debrecen és London közötti járatot indíthat a Wizz Air
- Az vezetheti a BKV-t, akit felmentett az ügyészség
- A görög szavazás utáni eufória hajtja a piacokat
- Idei leggyengébb hetén van túl az arany
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Pénzügyi referens - Nemzeti Külgazdasági Hivatal
- Gazdasági elemző - Nemzeti Külgazdasági Hivatal
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.





_fill_200x116.jpg)










