A vásárlók ötöde passzióból nem fizet

2010. március 02., 13:46

Egy felmérés szerint a magyar üzleti életben a vásárlók 20 százaléka tudna fizetni, de nem akar, 30 százalékuk valamilyen adminisztratív hiba miatt nem fizet, míg a másik felük átmeneti vagy folyamatos finanszírozási gondokkal küzd

A Coface Hungary felmérése szerint a magyar üzleti életben a vásárlók 20 százaléka tudna fizetni, de nem akar, 30 százalékuk valamilyen adminisztratív hiba miatt nem fizet, míg a másik felük átmeneti vagy folyamatos finanszírozási gondokkal küzd - hangzott el a cég keddi rendezvényén Budapesten.

A céginformációval, követeléskezeléssel és hitelbiztosítással foglalkozó társaság évi 50 ezer céget vizsgál. Ezek 4 százaléka teljesen hitelképtelen, 3 százaléka pedig felszámolás alatt áll a vizsgálat során, pedig a megbízó arra kíváncsi, hogy szállíthat-e az e körbe tartozó cégnek - mondta Friedrich Éva a Coface munkatársa.

A közép-kelet-európai régióban tevékenykedő Coface kidolgozott egy 10 pontos skálát a cégek kockázatának meghatározására. A nagy- és közepes kockázatú társaságok aránya a régióban 50 százalék körüli, 2009-ben Magyarország éppen 50 százalékon állt, és csak Románia előzte meg, ott a cégek 53 százaléka kockázatos abból a szempontból, hogy ki tudja-e fizetni a tartozását.

A nemzetközi gyakorlatban minden 5 euró hitelből 4 eurót a vállalatok nyújtanak egymásnak - mondta Bagyura András, aki a Cofece munkatársaként a nemfizetési kockázatokat elemezte. A válság miatt kevés és drága a bankhitel, így a kereskedelmi hitelezés aránya növekszik - tette hozzá.

Szembetűnő, hogy a fizetési határidők folyamatosan emelkednek. Például aki eddig 30 napra fizetett, az most 60 napos haladékot kért. Tipikus jelenség, hogy a multi cégek csak határidőn túl, és felszólításra fizetnek, de fizetnek - jellemezte a helyzetet az előadó. A számlák 2,7 százaléka soha nem térül meg, de a tetemes késedelmek ellenére is csak a magyar cégek 2 százaléka vásárol céginformációt, szemben nyugati cégekre jellemző 10 százalékos aránnyal.

A hét kérdése: Ön mi alapján dönt a választásokon? Szavazzon!
Az időben előre haladva egyre kisebb az esélye a követelés teljes megtérülésének. Például ha a fizetési határidő 15 nap, akkor nagy valószínűséggel a számla értékének 95 százaléka befolyik a szállítóhoz, de 240 nap után már csak 10 százalék várható - utalt egy másik felmérés eredményre Friedrich Éva.

A hitelbiztosítást jellemezve Bagyura András elmondta, hogy az mindig önrészes, és a biztosító csak a sikertelen behajtás után fizet. Egy-egy cég és a biztosító között 2-3 év alatt érik be a kapcsolat, addigra stabilizálódik a biztosított hitel limitje, javul a vevők minősége, lecsökken a késedelem, a szállító cég pedig bankhitelhez is jobb feltételekkel juthat.



A görögök belefulladnak a korrupcióba
Nem kizárt, hogy újabb válság közelít
A háztartások nettó törlesztők voltak januárban
Várat magára az amerikai kamatemelés
Nem ismerjük fel a csődben rejlő lehetőségeket

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

2012. február 13., 00:03
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-

Facebook